Sorsoltak a BL-ben, Gulácsiék az Atlético Madriddal találkoznak a negyeddöntőben

Vágvölgyi Bálint 2020-07-10 13:25:00
A koronavírus-járvány miatt egy rendhagyó "tornán" derül ki, ki lesz a végső győztes.

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig - a nyolcaddöntőben a címvédő Liverpoolt búcsúztató - Atlético Madriddal találkozik a nyolc között a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékában.

A pénteki sorsolás egyik érdekessége az volt, hogy a koronavírus-járvány előtt már nyolc közé jutott csapatok kerültek össze egymással, az RB Leipzig és az Atlético mellett az Atalanta a Paris Saint-Germainnel. Egyik párharcot sem játszották még le soha a nemzetközi porondon.

A másik két párharcban olyan együttesek találkoznak majd egymással, ahol még a nyolcaddöntők visszavágóit is le kell játszani. Utóbbi ág különösképpen kegyetlen, hiszen a 13-szoros győztes Real Madrid és a tavalyi angol bajnok Manchester City párharcának továbbjutója az olasz bajnok Juventus és az Olympique Lyon különcsatájának győztesével, míg a spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona és a Napoli összecsapásának továbbjutója valószínűleg a német bajnok Bayern Münchennel találkozik. A Real Madrid 2-1-es hazai veresége után látogat majd az Etihad Stadionba, míg a Juventusnak minimális (1-0-s) hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán. A Barcelona 1-1-es idegenbeli döntetlen után látja vendégül a Napolit, míg a Bayern vendégként nyerte 3-0-ra a Chelsea ellen az első felvonást, így ott a visszavágó formalitásnak ígérkezik.

A koronavírus-járvány miatt egy rendhagyó "tornán" dől el a BL idei bajnokának kiléte. A továbbjutókról a negyed- és az elődöntőben is egymeccses párharcok döntenek. A portugál fővárosban augusztus 12. és 15. között rendezik meg a négy negyeddöntőt, majd 18-án és 19-én az elődöntőket. A finálé augusztus 23-án lesz.

A nyolccsapatos torna (Lisszabon) sorsolása:

negyeddöntő (augusztus 12., 13., 14. 15.):

Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) - Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)
RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol)
Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) - Chelsea (angol)/Bayern München (német)
Atalanta (olasz) - Paris Saint-Germain (francia)

elődöntő (augusztus 18., 19.):

Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)/Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz) - Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)/Chelsea (angol)/Bayern München (német)
RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol) - Atalanta (olasz)/ Paris Saint-Germain (francia)

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.