Sopronban fogták el a Miskolcon lövöldöző férfit

Nagy Donát 2020-06-13 14:08:00
200 ezer forint megszerzése miatt használta a fegyverét

Fegyveresen elkövetett rablás bűntett, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves budapesti férfival szemben - írja a rendőrség honlapja. A gyanúsított 2020. június 5-én 18 óra 50 perckor Miskolcon, a Csabai kapuban becsengetett egy lakásba. A férfi egy szolgáltató munkatársának adta ki magát, majd pénzt követelt az ajtót nyitó sértettől, aki megpróbált ellenállni, de támadója meglőtte egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel. A 72 éves nő az erőszak hatására átadta majd kétszázezer forint készpénzét a férfinak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

YouTube

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

A bejelentést követően a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeként a látókörbe került egy 45 éves férfi, aki ellen a Soproni Rendőrkapitányság folytat eljárást garázdaság miatt, amit szintén egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel követtek el.

A nyomozás során felmerült a gyanúja, hogy 2020. június 6-án 4 óra 30 perckor egy mezőkövesdi családi házba becsöngető, majd az ajtóra a gumilövedékes fegyverrel lövést leadó férfi azonos lehet a miskolci támadóval.

A nyomozók 2020. június 11-én a délutáni órákban Sopronban azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Forrás: police.hu

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.