Se a győri színház, se az önkormányzat nem adja ki a színházépület energetikai felmérését

Pintér Bence 2020-07-03 17:23:20
Az önkormányzat majd két hónap után megállapította, hogy nem ő az adatgazda, a színház pedig június eleje óta nem válaszol.

Továbbra sem tudhat meg a győri közvélemény pontos adatokat és tényeket arról, hogy milyen állapotban van a győri színház épülete, és hogy mire alapozta Dézsi Csaba András polgármester azt az állítását, hogy nem éri meg felújítani az épületet,

mivel a városháza most, két hónappal az eredeti adatigénylés, és egy hónappal az adatigénylés pontosítása után megállapította, hogy az adott dokumentum tekintetében nem ő az adatgazda.

Szakács András május 11-én kérte ki a vonatkozó dokumentumokat közérdekű adatigényléssel a színháztól és a városházától, az eredeti határidő előtt azonban pontosítást kértek tőle, amelyet ő megadott. Ezután a következő határidő alkalmával Lipovits Szilárd jegyző a veszélyhelyzet miatt újabb hosszabbítást kért, mostanra pedig megállapították, hogy az adott dokumentumnak – már ha létezik – nem a városháza az adatkezelője. A színház amely még kezelője lehetne egy ilyen dokumentumnak, június eleje óta nem reagált a megkeresésekre.

Ez a fejlemény azért is érdekes, mert fut párhuzamosan egy másik adatigénylés a színházépület statikai felméréséről – amely alapja lehet annak a polgármesteri állításnak, hogy az épület veszélyes állapotban van –, ebben az ügyben azonban a színház kerek-perec közölte, hogy náluk nincs ilyen dokumentum, az a polgármesteri hivatalban van a színház felújítási tervei között, és nekik nincs belőle példányuk. Ebben az ügyben az adatigénylő még várja a polgármesteri hivatal válaszát.

Felmerül a kérdés, hogy ha a felújítási tervek az önkormányzat kezelésében vannak, és létezik energetikai felmérés, az vajon miért nincs a felújítási tervben, és ezáltal az önkormányzat birtokában.

Végeredményként továbbra is ott tartunk, hogy nincsenek a kezünkben olyan szakmai felmérések a színház állapotáról, amely alapján a polgármesteri nyilatkozatoktól független forrásból megállapíthatnánk, hogy pontosan milyen állapotban is van a színház épülete: tényleg nem éri meg felújítani? Tényleg veszélyes?

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.