Schmuck Erzsébet lett az LMP társelnöke

ugytudjuk.hu 2019-11-23 16:37:00
Az LMP kongresszusa nagy többséggel társelnökévé választotta Schmuck Erzsébet parlamenti frakcióvezető-helyettest. Az új társelnök szombaton, a megválasztását követő sajtótájékoztatón elmondta: 2022-re megkerülhetetlen és kormányzóképes zöld párttá kívánják tenni a pártot.

Kendernay János, az LMP másik társelnöke arról számolt be: a következő héten népszavazási kezdeményezéseket tesznek "zöld ügyekben".

Schmuck Erzsébet két fontos területre kíván koncentrálni - ismertette -, a társadalmi igazságtalanság felszámolására, valamint környezeti problémákra.

Szerinte a Fidesz-kormány kettészakította az országot, amelynek következtében télen emberek fagynak meg és idősek maradnak magukra. A kormányzat nagy bűnének nevezte a környezeti problémák és az éghajlatváltozás iránti érzéketlenségét is.

Szólt pártja klímavészhelyzetről szóló javaslatáról, amelyet a kormánytöbbség leszavazott. Jövő héten azonban az általa vezetett, fenntartható fejlődéssel foglalkozó országgyűlési bizottság napirendjére tűzte azt, és meghívta az ülésre Orbán Viktor miniszterelnököt, valamint Karácsony Gergely főpolgármestert. Utóbbi jelezte részvételét - ismertette.

Szerinte települési szinteken is foglalkozni kell a klímaváltozás ügyével, amelyben az LMP-s helyi politikusoknak nagy szerep jut.

Kendernay János elmondta: pártja az elmúlt időszak vitás kérdéseit lezárta, így mostantól legfontosabb célkitűzésére koncentrálhat. Arra, hogy zöld átalakulást indítson el az országban.

Nincs idő arra várni, hogy a kormányzat pótolja tízéves elmaradását - szögezte le, és bejelentette: népszavazási kezdeményezéseket fognak benyújtani zöld kérdésekben. Ezekről azonban csak annyit árult el: a javaslatokat a következő héten terjesztik be.

Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára beszámolt arról, hogy a párt a szombati kongresszuson több ponton módosította alapszabályát, ettől azt várják, hogy a párton belül tavaly előállt, nehézségeket okozó helyzetek többé ne fordulhassanak elő.

Szerinte már az önkormányzati választás eredménye megmutatta, hogy pártja jó, növekvő pályára lépett.

Az LMP azért választott társelnököt, mert a májusi európai parlamenti választás gyenge eredménye után a teljes elnökség lemondott. Ezután a nyáron tisztújítást tartottak, ám egyetlen nő sem szerezte meg az induláshoz szükséges támogatást. A legtöbb ajánlást akkor egyébként Schmuck Erzsébet kapta, de eltiltás alatt állt. Így Kendernay Jánost választották egyedüli társelnökké. Azóta az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat.

(MTI)

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.