Sárvári képviselő lett a Mindenki Magyarországa Mozgalom Vas megyei koordinátora

Fehér Buda 2019-03-28 19:15:00
Németh Zsolt 2019 márciusától tölti be a posztot.

2018 őszén alakult meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom, amelynek az alapító elnöke Márki Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere.

A mozgalomnak 2019 márciusától már Vas megyei koordinátora is van, aki nem más, mint Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke.

A sárvári ellenzéki képviselő az Ugytudjuknak elmondta, hogy a mozgalmat azzal a céllal alakították, hogy Magyarország demokratikus és európai jogállam legyen, illetve teljesen azzá váljon.

Németh Zsolt szerint ugyan a legutóbbi, 2008-as gazdasági válság óta már jóval nagyobb a jólét hazánkban, és a munkanélküliség is csökkent, de azt látják, hogy a mérhetetlen uniós támogatás ellenére az Unión belül Magyarország a második és a harmadik legszegényebb tagállam.

Ennek következtében magyarok százezrei kényszerülnek nyugaton munkát vállalni. Sokuk külföldön is vállal gyermeket, már tényszerűen kijelenthető, hogy minden ötödik magyar gyerek külföldön születik.

A mozgalom résztvevői a probléma forrásaként a kommunizmus bukását követő időszakot látják. Németh Zsolt szerint a rendszerváltás követően eltelt 28 év alatt gyakorlatilag ugyanoda jutott az ország, ahonnan indult, egypártrendszer nőtt fel. A sárvári képviselő azt is elmondta, hogy folyamatosan jelenlévő gyűlöletkampányok, az egymás elleni uszítás és a megosztás miatt sokan ma is félnek. A Mindenki Magyarországa Mozgalom azonban szabadságszeretettel, politikai oldalaktól függetlenül, összefogással és közös nemzeti programmal kívánja képviselni az emberek érdekeit.

A mozgalom tagjai a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot és EU-s integrációs alapelveket vallják, párthovatartozástól függetlenül kiállnak mindazokért, akiket politikai okokból, jogtalanul sérelem ért.

A mozgalom továbbá minden magyarországi településen támogatja az önkényuralom ellen küzdő önszerveződéseket, és feladatául tűzte ki a Kossuth-körök, azaz a szabadság kis köreinek megalakítását. Németh Zsolt számára a bátorság, a becsület és a szakértelem a három legfontosabb alapelv, és nyitottan vár mindenkit, aki csatlakozni szeretne a mozgalomhoz.

Szólj hozzá!

Digitális képalkotással mérik fel az önkormányzati átvételre váró sárvári Nádasdy-vár állapotát

Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.

Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

Ciprusi ellenféllel teljes a Falco EK csoportja

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.

Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Sárga fedeles, otthoni szelektív gyűjtésre alkalmas kukákat oszt a GYHG

Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén. 

A mesterséges intelligencia etikai kérdéseit vizsgálja egy magyar-amerikai kutatás

Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.

Kigyulladt autó miatt, forgalomkorlátozás van az M1-es autópályán

Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.