Sarlóval támadtak meg két rendőrt

BZ 2018-09-06 19:53:00
Csak erősítéssel tudták megfékezni a támadót.

Vasárnap egy rejtélyesen elhallgatott nevű Pest megyei kisvárosban intézkedett az utcán két rendőrjárőr valakivel szemben.

Ezt látva egy az azóta már gyanúsítotti titulust szerzett férfi minden indok nélkül kiment az utcára, és hangosan kiabálva, a rendőröket fenyegetve a kezében lévő sarlóval rátámadt a jogszerűen eljáró rendőrpárosra.

A rendőrök felszólították, hogy fejezze be, aki azonban a sarlót ismét támadásra lendítve elindult a rendőrök felé. A gyanúsítottat a helyszínre kiérkező rendőri erősítéssel elfogták.

A férfi ellen több hasonlóan erőszakos bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőeljárás. Az ügyészség szeptember 3-án felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúsítottjaként hallgatta ki a férfit, és a Budaörsi Járásbíróság nyomozási bírájánál kezdeményezte a letartóztatását.

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.