Romániában ismét megdőlt az elhalálozások és a napi esetszám negatív rekordja

ugytudjuk.hu 2020-08-07 19:33:09
Romániában pénteken újabb negatív csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma, de valamelyest enyhült a kórházak leterheltsége.

A stratégiai kommunikációs törzs pénteki összesítése szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 50 koronavírusos beteg vesztette életét: ezzel 2616-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.
    
Az utóbbi napon újabb 1378 embernél mutatták ki a vírus jelenlétét, ami 22-vel haladja meg a múlt héten feljegyzett negatív csúcsot, és 17 százalékkal az utóbbi két hét átlagát. Tehát még nem ért újabb tetőzéséhez a járvány, csak terjedésének üteme lassult.
    
A járványügyi szakemberek becslései szerint mégsem sikerült 1 alá szorítani az úgynevezett reprodukciós rátát, sőt a mutató, amely a július 10-én mért 1,21-es csúcsról július végére 1,02-ig csökkent, az utóbbi napokban ismét enyhén emelkedni kezdett. A reprodukciós ráta azt jelzi, hogy egy ember hány másikat fertőz meg, és 1 alatt kell lennie ahhoz, hogy a járványt meg lehessen fékezni.
    
Pénteken az ismert aktív esetek száma tovább emelkedett, és meghaladta a 27 ezret, a kórházban ápolt betegek száma viszont csaknem 150-nel visszaesett. Jelenleg 7800 fertőzöttet ápolnak kórházban, a súlyos esetek száma immár második napja enyhén csökkent: pénteken 446 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon.
    
Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.
    
A legtöbb új fertőzöttet ismét Bukarestben (199), Prahova (110) és Argyas (96) megyében diagnosztizálták.
    
Pénteken az egészségügyi miniszter felmentette a bukaresti tisztifőorvost, miután a sajtóban egymást érték a vádak, hogy az általa vezetett intézmény nem válaszol a telefonhívásokra, nem képes felderíteni a fertőzöttek kapcsolatait és "megfeledkezik" a fertőzöttekről. A bukaresti közegészségügyi hatóság ideiglenes vezetésével Ionel Paul Oprea orvos ezredest, egészségügyi államtitkárt bízta meg a miniszter, aki a rendkívüli állapot idején a fertőzési góccá vált Suceava megyei kórház vezetését vette át.
    
Jövő keddtől kezdődően Hargita megyében is kötelezővé válik a kültéri maszkviselés a piacokon, állatvásárokon, a közintézmények és magáncégek körüli zsúfolt térségekben, a zsúfolt sétálóövezetekben. Erdélyben korábban Brassó, Arad, Temes, Kovászna, Szatmár és Kolozs megye hatóságai fogadtak el hasonló rendeletet.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.