Részegen hajtott a villanyoszlopnak Szombathelyen - meghalt az utasa

Bazsó Bálint 2020-10-29 08:11:00
Egy másik utas pedig egyszerűen elsétált a helyszínről. Letöltendő börtönbüntetést kért a Szombathelyi Járási Ügyészség.

Halált okozó ittas vezetés bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség az ellen a rovott múltú férfi ellen, aki súlyos fokban ittasan lámpaoszlopnak ütközött 2019 októberében Szombathelyen, és az egyik utasa meghalt a balesetben. Az Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja a jármű másik utasát.

A vádirat szerint a vádlott egy szórakozóhelyről indult el a baleset éjjelén, és két utast vitt az autóval, egyikük elől ült a járműben, a másik utas pedig hátul foglalt helyet, és nem csatolta be a biztonsági övet.

A vádlott 56-58 km/h sebességgel haladt a Zanati úton a belváros irányába, amikor egy enyhén jobbra ívelő kanyarban ittassága miatt letért az útpadkára, és nekiütközött a
villanyoszlopnak.

Fotó: Szombathelyi Járási Ügyészség

A vádlott és elöl ülő utasa súlyos sérülést szenvedett a balesetben. A hátsó utas, aki az első és a hátsó ülések között feküdt a balesetet követően, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elhunyt röviddel a kórházba szállítását követően.

Az elöl ülő utas kiszállt a járműből a baleset után, és elgyalogolt a helyszínről, anélkül, hogy az autóban maradt, súlyosan sérült járművezetőnek és az életveszélyesen sérült hátsó utasnak segítséget nyújtott volna, továbbá a mentőket sem értesítette.

Fotó: Szombathelyi Járási Ügyészség

A Szombathelyi Járási Ügyészség a jármű vezetőjével szemben végrehajtandó börtönbüntetés, járművezetéstől eltiltás és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabását indítványozta, míg a helyszínt elhagyó utassal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.