Rendszeresen megerőszakolta feleségét egy győri férfi

Farkas Bazsi 2020-06-11 10:56:00
Azt mondta, így vezeti le a munkahelyi feszültséget.

A Győri Járási Ügyészség hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettével vádol egy férfit, aki – együttléteik során – stresszlevezetés érdekében rendszeresen bántalmazta a feleségét, és őt ennek eltűrésére kényszerítette.

A vádirati tényállás szerint a házaspárnak két gyermeke született, őket a feleség egyedül nevelte Győrben, mivel a vidéken dolgozó férfi a családját hetente egy-két alkalommal látogatta. A feleség a férj vállalkozásában, otthonról dolgozott.

A húsz éves házasságuk utolsó éveiben a férfi a feleségével a munkahelyi stressz miatt egyre agresszívabb lett, és rendszeresen hangoztatta, hogy anyagilag tőle függenek.

A férfi a feleségét az együttléteik alkalmával bántalmazta is, ennek rendszeres eltűrése érdekében kezdetben azzal érvelt, hogy ezt a stresszlevezetés céljából a felesége „igazán megteheti érte”, hiszen „ez a dolga”, ellenkező esetben ő „egy szemét alak”.

A sértett tiltakozását a férfi azzal próbálta megtörni, hogy a bántalmazó együttlétek nélkül egyre kevesebb, majd idővel egyáltalán nem biztosított semmilyen anyagi forrást a családjának.

A nő utóbb szakított a férfival, aki ekkor a nő ingatlanához ment, és mivel oda nem engedték be, feleségét és a saját szüleit azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkukat.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - írta friss közleményében az ügyészség.

Szólj hozzá!

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni. 

Az adagoló szivattyú: javítsd vagy cseréld?

Gondoltál már arra, hogy mi történik, ha egy adagoló szivattyú felmondja a szolgálatot? A legtöbb jármű és gép számára az adagoló szivattyú kulcsfontosságú, így meghibásodása nem csupán kényelmetlenséget okoz, hanem akár súlyos károkat is eredményezhet.

A bevallások nem megfelelő gyakoriságára figyelmeztet a NAV

Ma indul az új adategyeztetési kampány. 

Nem adott elsőbbséget és balesetet okozott egy férfi Szombathelyen

Az utasa súlyos sérülést szenvedett, őt pedig eltilthatják a vezetéstől. 

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.