Rekordtermés: 3,8 millió hektoliter bort hozott az idei év

Farkas Bazsi 2018-11-10 11:11:00
Nesze neked száraz november.

Az utóbbi évek legnagyobb  szőlőtermésére, 62 ezer hektár termőterületről 550 ezer tonnára és 3,8 millió hektoliter bormennyiségre számít az Agrárminisztérium (AM) idén.

Az AM szombati közleménye szerint Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Soltvadkerten, a X. Márton-napi újbor ünnepen megjegyezte, hogy a hektáronkénti termésátlag csaknem másfélszerese a tavalyinak, ez pedig ellensúlyozhatja az alacsonyabb szőlőárakat. A beszámolók alapján hosszabb távú felvásárlási szerződéssel biztonságosabban értékesíthető a termés - tette hozzá. 

Az államtitkár szerint a rekordtermésnek köszönhetően kivételesen sok, akár 3,8 millió hektoliter bor is készülhet.

Az idei bortermés - mint mondta - az EU-ban is kiemelkedő, 175,6 millió hektoliterrel az elmúlt öt év legnagyobb, a tavalyit 22,1 százalékkal meghaladó mennyisége várható. A magyar borkivitel évről-évre bővül, 2011 óta 613 ezerről 984 ezer hektoliterre nőtt, a behozatal pedig 790 ezerről 195 ezer hektoliterre csökkent - közölte.  

Feldman Zsolt megjegyezte, hogy a szőlészeti és borászati tevékenységet a kormány több jogcímen támogatja, többek között a Szőlő-bor nemzeti támogatási program, valamint a Vidékfejlesztési Program borászati üzem-korszerűsítési, új szőlő telepítési és értéknöveléssel kapcsolatos beruházási fejezete keretében. A 2016-ban elfogadott szőlő-bor ágazati stratégia végrehajtásán túl a minisztérium a jól pozícionált közösségi márkák megteremtésére és az adminisztratív terhek további csökkentésére törekszik, a külpiacokon értéknövekedést szeretne elérni, a 2020 utáni uniós agrárpolitikában pedig határozottan képviseli a magyar érdekeket - mondta az államtitkár a közlemény szerint.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.