Rejtélyes körülmények között kizuhant egy 14. emeleti ablakból egy orosz kutató, aki éppen a koronavírus elleni vakcinán dolgozott

Fehér Buda 2020-12-21 14:01:23
A testén szúrt sebeket is találtak.

Meghalt Alexander Kagansky, egy 45 éves orosz kutató, aki a koronavírus elleni vakcinán dolgozott. A férfi egy 14. emeleti, szentpétervári lakásból esett ki, a testén állítólag szúrt sebeket is találtak, írja a The Sun. A biológus korábban az angliai Edinburgh-i Egyetemen is dolgozott, 2017 előtt 13 éven keresztül végzett kutatásokat a szigetországban. 

Az orosz hatóságok az üggyel kapcsolatban már el is fogtak egy szintén 45 éves férfit, őt gyanúsítják a tudós meggyilkolásával. Kagansky a halála előtt a vlagyivosztoki egyetemen végzett kutatásokat a koronavírussal kapcsolatban. Habár a férfi már elhagyta az Egyesült Királyságot, továbbra is szoros együttműködésben dolgozott az Edinburgh-i Egyetemmel. 

A kutató halálával kapcsolatban az orosz média is azt írja, hogy Kagansky rejtélyes körülmények között vesztette életét, és azt is megemlítik, hogy a férfi a zuhanás előtti pillanatokban az életéért küzdött a 14. emeleti lakásban. 

Nem ez az első eset, hogy olyan egészségügyi dolgozók vesztik az életüket, akik a koronavírus megfékezésén dolgoznak. Korábban írtunk már arról, hogy három egészségügyi dolgozó is az életét vesztette Oroszországban, miután még a járvány elején adatokat szivárogtattak a vírus terjedéséről. Ők mind a hárman egy-egy ablakból zuhantak ki.

 

Három orosz egészségügyi dolgozó is kizuhant egy ablakból, miután a koronavírusról szivárogtattak információkat

Kizuhant egy ablakból Alexander Shulepov, egy 37 éves orosz orvos Voronyezs városában. A doktor egy második emeleti ablakból esett ki, súlyos fejsérüléseket szenvedett, jelenleg is az életéért küzd. Az orvos, aki mentősként dolgozott, a baleset előtt két nappal arról töltött fel egy videót, hogy a munkatársával arról panaszkodnak, hogy még betegen is dolgozniuk kell.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.