Reddic nem utazott el Litvániába, Váradi sem biztos, hogy játszik a Falco utolsó BL-meccsén

Vágvölgyi Bálint 2020-02-04 09:24:00
Okorn szeretné szépen zárni a sorozatot.

Utolsó Bajnokok Ligája mérkőzésére készül a Falco és a Neptunas is, hiszen az már korábban eldőlt, hogy sem a magyar bajnok, sem a litván riválisa nem juthat tovább a D-csoportból - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. Decemberben sima, 97-73-as szombathelyi siker született.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Ez lesz az utolsó BL-meccsünk, szeretnénk szépen zárni. Sajnos már tét nélküli a mérkőzés, nem dönt semmiről, de nekünk minden nemzetközi porondon elért győzelem fontos. Komolyan fogunk játszani a sorozat végéig, ahogy azt ígértük és tettük az első selejtezőnktől fogva. Felkészültünk becsülettel a Neptunasból, remélem még egyszer megmutatjuk Európának, hogy milyen jól tudunk kosárlabdázni. A legutóbbi találkozásunk óta van egy új játékosuk, Mazeika, aki egy tapasztalt litván hátvéd. Delininkaitis nem játszott a tegnapelőtti bajnokijukon, talán lehet, hogy sérült. Nehéz megállítani a külső sorukat, egyes és hármas poszton is elég dominánsak, kiváló litván dobókkal rendelkeznek, nem lesz egyszerű feladat levédeni őket. Reddic állapota nem javult, ő el sem utazott velünk, nem szabad elfelejteni, hogy a hétvégén lesz még egy fontos Alba elleni rangadónk. Hasonló a helyzet Váradival is, ő ugyan elutazott velünk, de nem mindenáron fogjuk megkockáztatni a játékát.

Neptunas Klaipeda - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokok Ligája, D-csoport, 14. forduló
Klaipeda, Svyturio Arena, kedd, 20:00

Neptunas: Janavicius - Gailius - Slavinskas - Olisevicius - Galdikas.

Falco: Hooker - Curry - Benke - Filipovity - Washington.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.