Puzsér: minden körzetben egy ellenzéki kihívója legyen a Fidesznek!

ugytudjuk.hu 2019-03-12 10:19:00
Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt szerint az októberi helyhatósági választásokon minden körzetben egyetlen ellenzéki jelöltnek kell kihívnia a Fidesz jelöltjét, ehhez pedig "két alternatív ellenzékre", azok között pedig koordinációra és az aspiránsok versenyeztetésére van szükség.

A publicista hétfőn Kaposváron, az LMP és a Jobbik vezetőinek részvételével megrendezett Mit jelent a 21. századi politika? című fórumon azt mondta, a körzetenkénti egy kihívó tekintetben nincs vita az ellenzékben, arról viszont van, kik legyenek a jelöltek.

Puzsér Róbert a centrum kialakítását sürgette, szemben a "régi baloldal" forgatókönyvével, amely a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig tartó összefogásban gondolkodik.

Kifejtette: két alternatív ellenzékre van szükség, mert a kormányváltás az ellenzék leváltása nélkül nem valósítható meg.

"A régi ellenzék az MSZP és a DK, az új pedig az LMP és a Jobbik" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a Momentumnak döntenie kell, hova kíván tartozni.

Utóbbiról megjegyezte, olyan híreket kap, amelyek szerint küszöbön áll annak bejelentése, hogy a Momentum Karácsony Gergelyt, a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltjét támogatja.

Lényegesnek nevezte, hogy a két alternatív ellenzék minden körzetben egyeztessen a jelöltekről.

Ne az történjen, hogy Gyurcsány Ferenc szépen leszalámizza a centrumot - mondta.

A koordináció nem seftelés Gyurcsánnyal és főleg nem összefogás Gyurcsánnyal - hangoztatta Puzsér Róbert, aki szerint az egyeztetésnek a programokról és a jelöltekről kell szólnia.

Puzsér Róbert leszögezte: ha rajta és Karácsony Gergelyen múlik, akkor lesz ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás, azonban "az a gyanúja", hogy az MSZP ezt nem akarja.

Hozzátette: ha megtartják az előválasztást és azon veszít, visszalép.

Demeter Márta, az LMP társelnöke a centrumpolitikáról szólva úgy különböztette meg a 20. és 21. századi pártokat, hogy míg az előbbiek - például a Fidesz - "kartellpárt" jellegűek, addig az utóbbiak az emberekkel építenek közvetlen kapcsolatot.

Az LMP és a Jobbik politikájának hasonlóságai közül a globalizációkritikus attitűdöt hozta fel példának.

A Jobbik alelnöke, Bana Tibor jelezte: "alapvetően pozitívan áll" Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségéhez, de a támogatásáról még egyeztetni kell a párt megfelelő szerveinek. A Jobbik jelenleg az LMP-vel tud érdemben együttműködni, konkrét ügyek mentén összefogni - hangsúlyozta.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke közölte: az új politikai pólus, az új centrum kialakításában pártájnak és a Jobbiknak kell vezető szerepet játszania.

(MTI)

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.