Prostitúcióra, ingyenmunkára, koldulásra kényszerítés - így dolgoznak az emberkereskedők

Papp László Tamás 2020-10-18 14:05:00
Az emberkereskedők nemcsak fenyegetéssel, erőszakkal tudják áldozataikat rávenni a munkára, hanem sokszor szerelmet színlelve, könnyű pénzkeresetet ígérve, csalással, megtévesztéssel vagy az áldozat védekezésre képtelen állapotával visszaélve.

De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat Emberkereskedelem Elleni Küzdelem programjának vezetője mesél el a lentebbi videóban egy megtörtént esetet, ezáltal bemutatva a Baptista Szeretetszolgálat komplex segítségnyújtásának lehetőségeit:

Ne hagyja!

Az emberkereskedelem az egyik legsúlyosabb határon átnyúló bűncselekmény és korunk egyik legösszetettebb emberi jogi kihívása, ezért 13 évvel ezelőtt az Európai Bizottság október 18-át az emberkereskedelem elleni küzdelem napjának nyilvánította. Célja a komplex társadalomérzékenyítés a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire – az áldozattá válás folyamatától egészen az emberkereskedelemig - olvasható a police.hu által közzétett tájékoztatásban.

Az elmúlt évek tapasztalatai és a nemzetközi együttműködések visszajelzései alapján elmondható, hogy Magyarország az emberkereskedelem szempontjából egyaránt forrás- és tranzitország, sőt célország is az Európai Unión belül.  Az elkövetők nemcsak fenyegetéssel, erőszakkal vagy a kényszer más formáinak alkalmazásával tudják áldozataikat rávenni a munkára, hanem sokszor szerelmet színlelve, könnyű pénzkeresetet ígérve, csalással, megtévesztéssel vagy az áldozat védekezésre képtelen állapotával visszaélve követik el a bűncselekményt. Nemcsak azok válhatnak áldozattá, akiket külföldön prostituáltként dolgoztatnak, hanem ugyanúgy azok is, akiket gyárakban, mezőgazdaság ágazatokban kényszermunkára, családoknál ingyenmunkára, szolgaságra fognak, koldulásra kényszerítenek. Sokszor megfosztják áldozataikat személyes okmányaiktól, pénzüktől és az emberi méltósághoz való alapvető joguktól is.

Mivel viszonylag magas látenciáról beszélhetünk – az áldozatok vagy félnek, és nem mernek a hatóságokhoz fordulni, vagy nincsenek tisztában azzal, hogy ők maguk kizsákmányolás áldozatai –, fontos tudatosítani bennük, hogy merjék felvállalni a helyzetüket, bízzanak a hatóságok munkájában. Abban, hogy megfelelő segítséget és támogatást kapnak, valamint az őket kizsákmányolókat elfogják és felelősségre vonják. A környezetükben élők igyekezzenek felismerni a jeleket, és tegyenek bejelentést, ha ismerőseik, szomszédjaik, szűkebb lakóközösségük körében kizsákmányolt emberre gyanakodnak – hangsúlyozzák az illetékesek.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.