Prostituáltak futtatóit vették őrizetbe Szegeden

Farkas Bazsi 2018-11-08 06:38:00
Itt most nem sportról van szó!

Őrizetbe vettek négy embert Szegeden, mert a gyanú szerint évek óta prostituáltak kihasználásából éltek - tájékoztatta a rendőrség csütörtök reggel az MTI-t. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz J. Lajos 38 éves szegedi lakos és társai ellen - olvasható a police.hu oldalon. Eddigi adataik szerint a férfi legalább nyolc éve prostituáltként foglalkoztatott egy szegedi lányt Hollandiában, Dániában és Izlandon. A megkeresett pénz nagy részét vagy egészét elvette a nőtől, ebből fedezte családja megélhetését. J. Lajos tudta, hogy barátja, a 38 éves, szintén szegedi P. Mihály egy másik lányt hasonlóan kizsákmányol. Amikor P. Mihálynak börtönbe kellett mennie, másfél évre barátjára bízta a nő felügyeletét, akit ezután J. Lajos Izlandon futtatott.

A nyomozás adatai szerint J. Lajos rokona, J. Mária közreműködött abban, hogy a férfi az illegális jövedelmet ingatlanokba fektesse, P. Mihály felesége pedig többször is felvett a prostitúcióból származó összegeket.

Az NNI munkatársai november 6-án több szegedi helyszínen összehangolt akciót tartottak. Elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy embert és házkutatást tartottak a hozzájuk köthető ingatlanokban. Az akcióban a rendőrök nagy mennyiségű készpénzt, ékszereket, több személygépkocsit, informatikai és telekommunikációs eszközöket, valamint a bűncselekményhez köthető dokumentumokat foglaltak le, öt szegedi ingatlant, illetve a haszonélvezeti jogukat pedig zár alá vették.

A négy embert gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
 

Szólj hozzá!

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt. 

Majdnem megölte kéthetes kislányát egy szombathelyi nő, öt év börtönre ítélte a törvényszék

Előfordult, hogy a síró csecsemő száját befogta, a hason fekvő gyermek fejét belenyomta a kiságy matracába, amitől a kislány koponyacsonttörést szenvedett.

Mától Szombathelyen is elérhető Bolt taxi

Ezzel együtt már tíz vidéki nagyvárosban van jelen a mobilitási platform.

Hamis bizonyítványok készültek egy győri lakásban

Ha az iskolában nem sikerült megszerezni, jó lesz a kamu is, gondolta három nő. 

Győri társasház is bekerült a 2025-ös Média Építészeti Díja döntősei közé

A Rúzs - Garzonház vezeti a közönségszavazást, de még mindig lehet voksolni!