Mégsem lett pozitív a brazil elnök koronavírustesztje

Farkas Bazsi 2020-03-13 15:21:00
A sajtósa azonban elkapta a vírust, és ő is nemrég Donald Trump amerikai elnökkel találkozott.
FRISSÍTÉS: Bolsonaro közben Facebokon cáfolta, hogy pozitív lett volna a tesztje – írja a Time.

Pozitív lett Jair Bolsonaro, brazil elnök első koronavírus tesztje, a helyi lapok információja szerint – írtuk korábban. Bolsonaro sajtósáról már napok óta lehet tudni, hogy megfertőződött, így valószínűnek tűnt, hogy tőle kapta el a betegséget. 

Az elnök nemrég sajtósával együtt egy csúcstalálkozón vett részt, ahol az Amerikai Egyesült Államok vezetője, Donald Trump is jelen volt. 

Amikor egy újságíró Trumpot arról kérdezte, hogy nem fél-e, hogy ő is elkapta a vírust, Trump a rá jellemző hanyag stílusban azt válaszolt, hogy nem aggódik. Pedig lenne miért: Trump 73 éves, tehát rá kifejezetten veszélyes lehet a vírus.

A világ vezető politikusai egyébként sorra kapcsolatba kerülnek a vírussal: Justin Trudeau kanadai miniszterelnök otthoni karanténban van, miután felesége tesztje pozitív lett, de karanténba vonult a román ügyvezető kormányt vezető Ludovic Orban, miközben az iráni, francia, olasz, brit, ausztrál és spanyol kormányban is van már fertőzött miniszter.

Szólj hozzá!

A japán minimalizmus és a skandináv dizájn találkozása

A lakberendezés egyik legérdekesebb stílusa jelenleg a Japandi, ami a japán és skandináv irányzatok tökéletes uniójaként ismert.

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.