Már többször beszámoltunk a szombathelyi Parkerdőről, ahova a szél rendszeresen hordja a szemetet a közeli szeméttelepről. Az erdőben az önkéntesek már rengetegszer próbáltak rendet tenni, de szélmalomharcot vívnak az időjárással, a városvezetéssel, az Erdészettel és a szeméttelep üzemeltetőjével. egy-egy nagyobb széllökés ugyanis újból szeméttel teríti be a környéket.
A Tiszta Szombathelyi Parkerdő Csoport tagjainak jó része fél életét a Parkerdőben éli, így bőven van rálátásuk az ott zajló (vagy nem zajló) dolgokra. Az ő tapasztalataik szerint a telep üzemeltetője egyáltalán nem foglalkozik az ottani problémákkal.
Amint feltámad a szél, zacskók és szemét tömkelegét hordja ki az erdőbe, teletűzdelve a fákat, ráadásul rengeteg ember a kerítés mellé ömleszti a hulladékot. Persze a szél és a vadak ezt széthordják, az erdő pedig egyre rosszabb állapotban van. A március 30-i szemétszedés után azonban végleg betelt a pohár és feljelentést is tettek, nem olyan rég pedig nyílt levélben tették fel kérdéseiket Puskás Tivadar polgármesternek és a városvezetésnek.
A csoport a következő kérdéseket tette fel (a játszóteres és hulladékgyűjtős rész most kihagyjuk, ugyanis az megoldódott közben):
- Milyen lépéseket tettek az ügyben, hogy a Szeméttelep végre ne szennyezze mérhetetlenül a környezetét, az erdőt? Szeretnénk valami konkrétumot hallani (olvasni)!
- Hogy áll a vizes blokk, amiről oly sok mindent hallhattunk a tavaly márciusi fórumon?
- Miért van az, hogy minden nagyszabású szemétszedési akciónk után vitatkozni, harcolni kell, hogy elszállítsák az összes (Önök területéről) összegyűjtött szemetet, annak ellenére, hogy ezt megígérték?
- Hogy állnak a tavaly márciusban beígért környezetvédelemmel kapcsolatos, parkerdőben kihelyezendő tájékoztató táblák?
- Ki, hol és mikor tart fokozott ellenőrzést (illegális szemétlerakás megelőzése céljából) a Szombathelyi Parkerdő területén? Erre is volt ígéret egy éve.
- És végül, de nem utolsó sorban, mi az oka az évek óta zajló hatalmas méreteket öltő fakitermelésnek a Szombathelyi Parkerdő területén (ezzel nem kis kárt okozva az ott élő védett / nem védett állatoknak)? Figyelnek-e az ott élő állatokra? Az oka is érdekel minket - nem csak az, „hogy van rá engedély”.
Bízunk abban, hogy a kihelyezett kamerákkal sikerült „lencsevégre kapni” és megbüntetni néhány illegális szemetelőt a zöld szelektív tárolóknál!
Várjuk a válaszokat, hogy megoszthassuk csoportunk tagjaival.
Üdvözlettel:
Wiktora Krisztián, Kapy Anita, Hasznos György"
Néhány nappal ezelőtt meg is érkezett a polgármester válasza, melyet a Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport volt oly kedves, és megmutatott nekünk. Íme:


A levél szerint nagyon úgy tűnik, hogy polgármester úr szerint a szeméttelep teljesen megfelelően működik, ami lássuk be, hogy azt mutatja: Puskás Tivadar valószínűleg még sosem tekintette meg személyesen az érintett területet, ugyanis így néz ki az a bizonyos "normális működés".

A Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport eléggé kiakadt a válaszon, szerintük egyáltalán nem igaz, hogy heti rendszerességgel tisztítják mellette az erdőt a szeméttelep dolgozói.
"Az emelőkosarassal max. az út melletti fákról lehet leszedni a nejlon egy részét, az erdőből nem. Ez amúgy is vicc. Az erdő mélyén is "csupa zacskó" minden fa. A megelőzésről nem sikerült semmit írniuk / írnia... Én amikor pár hete ott jártam sok helyütt megdőlt, hiányos kerítés volt, nem pedig hulladékfogó háló. (Ha azóta odakerült - hát éljen!)." - nyilatkozta Wiktora Krisztián, a csoport alapítója.
A szemétszedési akciókkal kapcsolatban lapunknak azt nyilatkozták, hogy a tavalyi - egyben eddigi legnagyobb (előzetesen bejelentett) - parkerdei szemétszedés után sem a város, sem az erdészet nem volt képes ígéretéhez képest megfelelően, időben, teljes mértékben elszállítani az összegyűjtött szemetet, hónapokon át folyt a vita, mire sikerült valamit elérni. Emiatt az idei önkéntes akció után elmondásuk szerint már csak az erdészettel volt kedvük vitatkozni ezen, pedig a megtisztított terület jó része ez esetben a városhoz tartozott.
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.