Őzgidát tartó internetes csalókra csaptak le a rendőrök Hevesben

Nagy Donát 2020-05-29 18:28:00
Nagyon megijedt Bambi, de már jó kezekben van.

Bűnszervezetben működő internetes csalókra csaptak le a rendőrök Heves megyében, a kilenc gyanúsított egyike egy őzgidát tartott háziállatként lakásában - közölte a megyei rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

A közleményben azt írták, hogy a gyanú szerint az elkövetők különböző internetes csalásokat követtek el országszerte: a sértettek kisebb-nagyobb összegű előleget utaltak nekik, ők viszont a tranzakció után elérhetetlenné váltak.

Bűnszervezetben működő csalókra csaptak le a rendőrök

A nyomozók egy ózdi és öt mezőszemerei férfit vettek őrizetbe.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei mintegy 90 rendőr részvételével összehangolt akciót tartott kedden Mezőszemerén, Szihalmon és Ózdon bűnszervezetben elkövetett csalás, pénzmosás és lopás gyanúja miatt - tudatták.

Ismertették: a kilenc helyszínen végrehajtott kutatáson három nagyobb értékű terepjárót, műszaki cikkeket, arany ékszereket és készpénzt foglaltak le. Az egyik lakásban talált őzgidát átadták a Tisza-tavi Ökocentrum munkatársainak - tették hozzá.

A rendőrök kilenc férfit gyanúsítottként állítottak elő a rendőrkapitányságra, közülük egy 40 éves ózdi és öt mezőszemerei férfit őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet az Egri Járásbíróság csütörtökön elrendelt. Hárman szabadlábon védekezhetnek - olvasható a közleményben.

Címlapképünk: police.hu

Forrás: police.hu

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.