Ötéves csúcson a cégalapítások száma

ugytudjuk.hu 2019-04-03 16:57:00
Több mint 7600 új cég indult az első negyedévben Magyarországon - ez 2014 eleje óta a legmagasabb érték - ugyanakkor a cégtörlések száma is jelentősen nőtt, vagyis nem állt még helyre a stabilitás a cégvilágban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a közleményben kifejtette: cégalapítási szempontból erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév adata 5 százalékkal még azt is meghaladta.

A szakember szerint ugyanakkor a többi céginformációs mutatót megnézve  még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni.

Az első negyedévében 10 418 céget töröltek, ami több mint 13 százalékkal haladja meg a tavalyi utolsó negyedévit. Ez drasztikus emelkedésnek számít, miután az elmúlt egy-két évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. Egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg - tette hozzá.

A céginformációs igazgató szerint elméletben lehetséges a cégek egészséges cseréjéről is beszélni, de a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben erősen köthetők korábbi vállalkozásokhoz.

Az Opten adatai szerint a felszámolások száma is tovább emelkedett, az első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság.

Döbbenetesen sok az új építőipari cég, de ennek nagy böjtje lehet

Egy év alatt 5017 új cég alakult az építőiparban, ezzel újabb rekordokat produkált az ágazat, az alapítások mellé 4005 cégtörlés is társult tavaly, de így is bő ezer céggel nőtt a szektor.

Az Opten-Cégfluktuációs index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott.

Az index megyei szinten nézve Zalában, Vasban és Veszprémben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta a vizsgált időszakban.

Szólj hozzá!

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.

Magyar Péter szerint megint a saját múltjába botlott bele a Fidesz, Orbán Anita támadásakor

A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.

30 százalékos rezsikedvezmény jár minden vezetékes energiát használó családnak

A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.

Betöltetlen praxisok, idősödő orvosok - így néz ki a háziorvosi alapellátás Győr környékén

Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.