Orbán Viktor azt ígéri, nem fog tolakodni az oltásért, kivárja a sorát

ugytudjuk.hu 2020-12-30 08:55:14
A Fidesz szerint a politikusok mindenkit előre engednek, csak a legvégén fogják megkapni az oltást.

Egyre több országában kezdődnek meg az oltások a koronavírus ellen, így a világon sok politikus igyekszik minél nagyobb tömegeket rábírni arra, hogy mielőbb oltassák be magukat.

Nem így Magyarországon, ahol a kormány tagjai inkább kivárnak.

A Blikk megpróbált utánajárni, itthon milyen szerepet vállalnak a politikusok a vakcina irányába mutatott kételyek legyőzésében. Úgy tűnik, ők abban hisznek, hogy előbb azok kapjanak oltást, akiknek muszáj.

Orbán Viktor akkor oltatja be magát, amikor sorra kerül 

- közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a lap kérdésére, hogy mikor kapja meg a vakcinát a miniszterelnök. Áder János államfő sajtóirodájától pedig válasz sem érkezett.

A tervek szerint egyébként először azok az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, akik az intenzív, illetve a sürgősségi osztályon kezelik a betegeket, utána jön a többi kórházi dolgozó.

Így Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere is kénytelen kivárni a sorát.

Mivel én nem az intenzív osztályon dolgozom, ezért majd csak akkor kapom meg a vakcinát, ha az én csoportomra kerül a sor. Hamarosan az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kerülnek sorra 

- válaszolta a Blikknek.

A Fidesz-frakció hivatalosan azt válaszolta, hogy 

tagjait nem illeti meg semmilyen különleges bánásmód, és nem tervezik a képviselők külön oltását. A legfontosabb, hogy először a védekezésben részt vevők és a krónikus betegek kapják meg a vakcinát, azután mindenki más. A politikusoknak a sor végén kell állniuk.

Ahogy azt a cikk megjegyzi, más országban a politikusok elsőként kapnak a vakcinából, hogy így mutassanak példát, egyben megnyugtassák a lakosságot, hogy a vakcinának nincs káros mellékhatása. Így esett túl az oltáson Joe Biden, az USA frissen megválasztott elnöke, de Benjámín Netanjáhú izraeli államfő is az elsők között, élő adásban oltatta be magát.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.