Okorn szerint előbbre léptek a Falco magyar válogatott játékosai a Bajnokok Ligájában

Vágvölgyi Bálint 2020-02-06 15:36:00
A sárga-feketék edzője most csak a szünetre vár, hogy leüljenek, és megbeszéljék a következő három-négy hónap prioritásait.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely edzője a Nemzeti Sportnak adott interjút, többek között azzal kapcsolatban, hogy kik voltak a csapata húzóemberei a Bajnokok Ligájában.

"A négy magyar válogatott kosaras is megismerkedhetett a korábban látottnál kicsivel magasabb szinttel, aminek hasznát vehetik a jövőben. Mindannyian előreléptek, ha megnézzük a statisztikákat, Juvonte Reddickel együtt kulcsemberei voltak az együttesnek, nem mondhatjuk, hogy a játékunk a légiósokon állt vagy bukott volna."

- mondta Okorn.  A sikeredző beszélt a jövőről is. Szerinte könnyebb lesz a helyzet a következő kiírásban, de előtte még vannak feladatai.

"Most csak a szünetre várok, hogy leüljünk, és megbeszéljük a következő három-négy hónap prioritásait. Ha megvédjük a bajnoki címünket, töprenghetünk a következő évadon. Azzal nem értek egyet, hogy a magyar bajnoknak ne lehetne automatikus helyet adni a BL főtábláján, mert jobb eredményt értünk el a két litván, valamint a két lengyel résztvevőnél is. Talán átgondolja ezt a FIBA, hiszen jó házigazdák voltunk, rendre telt ház előtt léptünk pályára és elsőrangú körülményeket teremtettünk Szombathelyen – ha nem is a csoportkörbe, de a selejtező utolsó fordulójának kiemelt csapatai közé odakerülhetne a magyar induló. Ez megkönnyítené a helyzetet, azzal együtt, ha ismét megnyernénk a magyar NB I-et, ami nem lesz könnyű. Fontos lenne, ha a nyáron együtt maradna a keret, hiszen a játékosok szívesen szerepelnek ezen a szinten, de még semmit sem tudunk, ha eljutunk odáig, akkor is bármilyen nyolcasba kerülhetünk… Azt legalább már ismerjük, hogyan kell kezelnünk ezt a helyzetet és örülök annak, hogy így alakult a történetünk."

– mondta.

A mostani szezon sok szempontból más, mint az előző. Okorn szerint 2019 márciusa óta a legszebb időszakát éli a Falco.

"Az előző idényt nem úgy kezdtük, hogy favoritok lettünk volna valamilyen trófea megszerzésére. Aztán hónapról hónapra megváltozott minden, előre tudtunk lépni a tavasszal, de nem volt egyszerű. Amit tavaly március óta végrehajtottunk, az a Falco történetének egyik legszebb időszakát hozta el. Lejátszottunk nagyjából negyven mérkőzést a magyar bajnokságban, s csupán hármat veszítettünk el. Ezen jó érzés elidőzni egy pillanatra, ám a következőben már arra gondolunk, mi lesz holnap… Mindig a jobbra törekszem, ezért van egy kis rossz szájízem, hogy nem jutottunk a tizenhat közé a Bajnokok Ligájában. Nem az számít, mit vár a közvélemény, és mennyire van megelégedve azzal, amit mutattunk, rendre a nagyobb célokért kell küzdeni. De elégedett vagyok, és az Alba-meccs után, ha jól kialudtam magam, lesz nagyjából tíz napom értékelni a történteket és felidézni a pozitív emlékeket."

– nyilatkozta Okorn.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.