Oceans's Two - rokkantnak tettette magát a férfi, amíg társa több százezret érő szajrét nyúlt le az áruházakból

Vágvölgyi Bálint 2018-12-27 08:40:00
Most vádat emeltek ellenük.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat az ellen a két férfi ellen, akik kerekesszéket használva terelték el a figyelmet áruházi lopásaikról 2018 elején, többek között Szombathelyen is.

A vádirat szerint a vádlottak öt alkalommal követtek el lopást úgy, hogy az egyikük anélkül, hogy mozgásában korlátozott lett volna, a bűncselekmények elkövetésekor a kerekesszékben ült, a társa pedig a polcokról elemelt árukat a lábtakarója alá rejtette. A páros 143.000 forint  értékű árut lopott el ily módon egy ismert barkácsáruházlánc szekszárdi üzletéből 2018 januárjában, majd Szombathelyen is felbukkantak, ahol egy sportszer kereskedelmi áruház üzletében kétszer is jártak, 2018 februárjában és márciusában összesen 267.000 forint értékű ruházati cikket és mászófelszerelést loptak el.

A vádlottak továbbá egy szombathelyi barkácsáruházba és egy lakberendezési áruházba is ellátogattak ugyanazon a márciusi napon, az egyik üzletből 502.000 forint értékű szerszámot, a másikból pedig 150.000 forint értékben lámpát, párnát és törülközőt loptak.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, a próbaidő tartamára pedig pártfogó felügyeletük elrendelését indítványozta.

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.