Vereséggel búcsúzott a Falco Bajnokok Ligájától

ugytudjuk.hu 2020-02-04 21:54:00
Egészen közel volt a második idegenbeli győzelem.

A beteg Reddic el sem utazott Litvániába, a bokasérüléséből lábadozó Váradi pedig átöltözött ugyan, de nem lépett pályára a Falco idei utolsó BL-fellépésén, írja a BBall1.hu.

Látszott, hogy már egyik csapat számára sem volt tétje a mérkőzésnek, felszabadultan játszott, és extrán dobott mindkét együttes az elején. A hetedik percben, 14-17-nél a Neptunas kért először időt. Hiába, az olló csak nagyobbra nyílt, szombathelyi oldalon a könnyű és időnként az extra dobások is beestek, 16-30-nál volt a legnagyobb a különbség. Az első negyedet Jogéla két büntetője zárta (18-30).

Felébredtek a litvánok, és elkezdtek zárkózni. 24-30-nál, másfél perc után időt kért a Falco. Hiába, 11-0-t futottak a hazaiak, és feljöttek egy pontra (29-30). Úgy kellett Bíró hármasa a sárga-feketéknek, mint egy falat kenyér, de 33-33-nál már egál volt. Sőt, a tizenötödik percben már a szenzációs második negyedet produkáló Neptunas vezetett. 38-33-nál újabb magyar időkérés következett, ez sem segített, 23-3-as szériánál volt a Klaipeda (41-33). A félidőre sikerült visszajönni a meccsbe, 45-40-nel fordultak a csapatok.

Hooker 2+1-es akcióját követően Lake kiegyenlített (45-45). Megrázták magukat a litvánok, előbb 55-46-ra, majd 63-54-re is elléptek. Aztán Filipovity rákapcsolt, kevesebb, mint két perc volt hátra a harmadik felvonásból, amikor 63-60-nál időt kért a Neptunas. A negyedik negyed 68-62-ről indult.

Folytatódott a hullámzás. 5-0-val feljött egyre a Falco, Perl ziccerével fordult is a kocka, három perc után, 68-69-nél időt kért a Neptunas. Becsületből hajtott mindkét együttes a győzelemért. Fej-fej mellett haladtak a felek, a hajrára visszavették a vezetést a hazaiak, akik a végén biztos kézzel büntetőztek, így bár közel volt az újabb idegenbeli bravúrhoz a magyar bajnok, végül vereséggel fejezte be nemzetközi szereplését a 2019/20-as évadban.

Ettől függetlenül le a kalappal a szombathelyiek előtt, akik a selejtezőkkel együtt összesen kilenc győzelmet szállítottak Magyarországnak a BL-ben, és újonc létükre majdnem 50 %-os mutatóval zárták a csoportkört.

Neptunas Klaipeda – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 87-83 (18-30, 27-10, 23-22, 19-21)

Bajnokok Ligája, D-csoport, 14. forduló
Klaipeda, Svyturio Arena
V.: Maestre (francia), Jevtovics (szerb), Kukelcik (szlovák)

Neptunas: Janavicius 8/3, Masiulis 8, Slavinskas 2, Gailius 21/9, Galdikas 12. Csere: Jogéla 2, Olisevicius 10, Sedekerskis -, Williamson 16, Mažeika 8.

Falco: Hooker 13/6, Curry 17/6, Benke 8, Filipovity 16/6, Lake 6. Csere: Perl 17/6, Washington 3, Bíró 3/3, Krivacsevics -.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.