Neonáci együttesek koncertjét hirdették meg egy győri szórakozóhelyre

Papp László Tamás 2020-09-13 08:43:00
A szervező C18 egy gyilkosságokkal és merényletekkel összefüggésbe hozott nemzetközi szélsőjobbos hálózat tagja.

„A szombati koncert helyszíne: DONGÓ Live Music Hall 9027 Győr, Puskás Tivadar utca 8.”

– közölte egy C18 nevű szervezet a Légió Hungária honlapján. „A C18 a Combat 18 rövidítése. A „combat” csatát jelent, a „18” az ábécé első és nyolcadik betűjét jelöli: „a” és „h”, azaz Adolf Hitler. A Combat 18-at a neonáci – nevét a Hitlerjugend jelmondatából származtató – Vér és Becsület (Blood & Honour) katonai szárnyaként emlegetik. A nemzetközi hálózat helyi csoportjait Angliától Oroszországig többfelé összefüggésbe hozták már gyilkosságokkal és merényletekkel. A Combat 18-at régebben még a magyar szélsőjobboldal is vállalhatatlannak tartotta, tagjait többször felkérték, hogy maradjanak távol rendezvényeiktől.” – olvasható a Népszava 2018 februári riportjában.

A fellépő együttesek munkássága is sokatmondó. A Tar Had Szálasi Ferencről énekelt. Az Archívum nevű, ugyancsak itt játszó zenekar 1992-ben, Kelenföldön alakult. „A zenekar valamint a Valhalla és a Nemzeti Front ellen 1998-ban indult eljárás. A Viking-klubban ezért léptek fel símaszkban. Ítélet 2000-ben született. A zenekar tagjait felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, eltiltották a nemzetiszocialista rendezvényektõl, és rendõri felügyelet alá helyezték õket; más szóhasználatban pártfogót rendeltek melléjük. 2004-ben született meg a Viking-ügyben az ítélet, melyben az Archívum tagjait felmentették.” – írja róluk a rockerek.hu. A zenekar 2000-2001-ben az A.M.F. álnevet használta Iron Eagle néven a 2001-ben megjelent Mindent a gyõzelemért című album jelent meg tőlük, Sieg Heil! címmel. További számaik: Betiltott dalok, Dalol a nyilas sereg, Leszámolás, Védd magad, Brutális támadás.

A Kitörés nevű zenekar ugyancsak fellépett az ajánló szerint. Egyik számuk címe: Ian Stuart Donaldson. "Hail Ian Stuart! Hail Blood&Honour!" – írják a koncertet hirdető oldalon. Mint egy szimpatizáns oldalon elmondják: Ian Stuart Donaldson a Blood and Honour mozgalom alapítója, a Skrewdriver nevű brit együttes frontembere volt. „Életét a fehér faj védelmének és a nemzetiszocialista eszme terjesztésének szentelte.” A koncertet az ő emlékének szentelték.

Természetesen megkerestük a DONGÓ Live Music Hall képviselőit a Győr gyárvárosi negyedében lévő szórakozóhely Facebook-oldalán található telefonszámokon és e-mail címeken. Először még felvették a telefont. Kérdésünkre, hogy van-e ott ilyen rendezvény, a hely telefonos elérhetőségén utolért személy (aki állítása szerint nem a hely vezetője) kitérő választ adott. Azt mondta, hogy zártkörű rendezvény lesz. Mikor rákérdeztünk, hogy ez a konkrét rendezvény azonos-e a zártkörűvel, azt az illető tagadta.

Ennek az információnak ellentmond, hogy a Légió Hungária honlapján ezt a helyet hirdették. A helyszínen járva pedig a 19 órás kapunyitás után oda siető fekete ruhás fiatalokról készítettünk fotót. Írásban újból feltettük nekik a kérdést: a zártkörű rendezvény, és a fent említett koncert ugyanaz-e? A 20 órától kezdődő rendezvény nyilvános vagy zárt? Illetve tudtak-e a fenti szervezetek politikai, világnézeti jellegéről? De nem válaszoltak, illetve hiába kerestük őket telefonon. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől pedig megkeresésünkre az a válasz jött: „A rendőrségre a rendezvényről bejelentés nem érkezett, amennyiben a helyszínen bármiféle rendőri intézkedést igénylő eseményre kerülne sor, bejelentést követően a  munkatársaim a helyszínen intézkedni fognak.” Rendőri jelenlét, intézkedés a környéken a rendezvény kezdete előtt nem volt tapasztalható.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.