Nemény: Szombathely közvetlenül fog tudni forrást szerezni az Európai Uniótól

Farkas Bazsi 2019-09-06 15:11:00
Több tízmilliárd forint érkezhet Szombathelyre.

Nagyon sok visszajelzést kaptak a választóktól a programbemutató után, és ezt be is fogják építeni a továbbiakban - kezdte ezzel sajtótájékoztatóját Nemény András az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje. 

Majd azzal folytatta, hogy két napig Brüsszelben volt, hogy az Európai Unió vezetőivel tárgyaljon. Négy biztossal találkozott, köztük az egészségügyért felelős biztossal, az energiapolitikáért felelős biztossal, a környezetvédelemért, a levegő tisztaságáért felelős biztossal valamint Frans Timmermansszal a Európai parlament alelnökével. 

Nemény emlékeztetett, hogy 2023-ig a kormány lekötötte azokat a támogatásokat, amik rajta keresztül érkezhetnek az országba. Így Szombathelynek az a lehetősége maradt meg, hogy közvetlenül az EU-tól kapjon forrásokat.

A polgármesterjelölt azt mondta, a Unió biztosai megnyugtatták, hogy vezetése alatt Szombathely számolhat Brüsszel támogatására.

Nemény több területet is felsorolt, ahol konkrét javaslatokat kapott:

Az egészségügyi várólisták csökkentésére az EU biztos azt javasolta, hogy hozzanak létre ösztöndíjat a fiatal orvosoknak. De Ausztriával közösen programot is kidolgozhatnak a helyzet kezelésére. Nővérszálló építését is támogatnák, ami szintén megoldás lehet a helyzetre.  

A szombathelyi levegő tisztábbá tételére egy kazáncsere programmal segítene az Unió.

Zuglói mintára az EU finanszírozta szociális bérlakás építésbe kezdhetne a város. 


A zöld energiával kapcsolatban pedig az az elképzelése, hogy az EU finanszírozta kerékpárutakat és napelem parkokat építene a város. De a tömegközlekedés modernizációra is komoly remények vannak.

Nemény azt mondta, hogy kész pályázatíró csapatot kell építeni, akik a pályázati ablakok nyílásával akár azonnal be tudják adni a Szombathely pályázatát.

Az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje hangsúlyozta Szeged példáját, ahol a szocialisták vezette önkormányzat 300 milliárd forintot tudott EU-s pályázatokból lehívni.

Kérdésünkre Nemény azt mondja, Szombathely esetében ez több 10 milliárd forint is lehet. 

Egy újságírói kérdésre a politikus elmondta, hogy kétnapos brüsszeli tartózkodását saját költségből fizette.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.