Nemény András: a fideszes polgármesterek is azt mondják, egyenlő teherviselésre lenne szükség

Nagy Donát 2021-02-24 17:38:00
Még nem tudni, kap-e a város kompenzációt a kormányzati elvonások után.

A mai online sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Szombathelyen a fertőzésszámok emelkedése nem drasztikus, azonban sajnos sok fontos embert veszített el a város az elmúlt napokban.

Nemény András (Éljen Szombathely) szerint a mai napon tapasztalt tumultust az SZTK épülete előtt több tényező együttesen okozta. Először is 680 ember oltását tervezték mára, de ehhez még hozzájöttek azok, akiket tegnap nem tudtak beoltani, mivel nem érkezett megfelelő mennyiségű vakcina. Ez a két nap pedig ma összeadódott. Az, hogy a 4 oltópont egy épületbe lett kijelölve, nem volt szerencsés.

Mint látható, ez az épület erre nem alkalmas

- jelentette ki Nemény, majd hozzátette, hogy a 8 órai kezdés eleve másfél órát csúszott, ugyanis a nyitáskor egyszerűen még nem tudták a dolgozók, kit is kell behívni, nem volt náluk a lista.

A beoltandók listájának adminisztrációja késett Szombathelyen, emiatt indult káosszal az oltás első napja

Ma reggel káosz közeli állapotok uralkodtak a szombathelyi SZTK épülete körül. A zömében idős, 80 év feletti emberek azért érkeztek, hogy megkapják a koronavírus elleni vakcinát. A rendszer szerint az oltakozók előre regisztráltak a háziorvosoknál, így adott időpontra kellett nekik érkezniük. Azonban így is csúszott az oltás beadása.

Nemény András azt kéri, hogy csak egy hozzátartozó kísérje a beoltandókat az oltópontokhoz vagy az orvosi rendelőkbe, és maximum 20 perccel korábban érkezzenek. A mai fejetlenségről mi is beszámoltunk délelőtt, majd - bár meghívót nem kaptunk - a délutáni sajtótájékoztatóról is tudósítottunk.

Elnézték az órát, hiányzik a fegyelem - ezzel indokolták a reggeli káoszt a szombathelyi SZTK előtt

kezdte az SZTK előtti sajtótájékoztatót Harangozó Bertalan kormánymegbízott. Elmondta, hogy a mai napon 1440, háziorvosok által regisztrált beteget oltanak a kórházi oltócsoportok. Tíz oltócsoport működik a mai nap folyamán a megyében, a vidéki helyszíneken már befejeződtek az oltások, itt Szombathelyen négy csoport kezdte meg a munkát reggel 8-kor.

Az önkormányzat az Agora munkatársai révén tudott segíteni, akik székeket vittek át az SZTK épülete elé, illetve a polgárőrök is azonnal a helyszínre indultak. A polgármester megköszönte a rendőrség döntését, hogy a téren is engedélyezték a parkolást.

Harangozó Bertalan pedig állítólag azt ígérte neki, holnap már sokkal jobb lesz a helyzet.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az Ugytudjuk kérdésére elhangzott, hogy nem tervezik a közterületi maszkhasználat megszűntetését a belvárosban, de ha jobbak lesznek a számok, lehet róla szó.

A Haladás sportcsarnok átadás-átvétele jó ütemben halad, a HVSE-től be nem érkezett pénz behajtása valószínűleg már az államra marad.

A jövőben az Agora - Médiacentrum összevonása után a költségvetési megszorítások miatt egyéb összevonások is szóba jöhetnek. Az állami elvonások utáni kompenzációról annyit mondott, még nem került döntésre sor Szombathely tekintetében. 

Ami pozitív, hogy a fideszes polgármesterek is kiálltak az ellenzéki vezetésű városok mellett, közösen kértük, hogy mindenki egyenlő mértékben kapjon kompenzációt az elvonások után

- mondta Nemény András.

A civil szervezetek közül jelenleg azokat tudják támogatni, és őket is csak az első fél évig, akiknek ingatlanjuk, vagy fizetett alkalmazottjuk van. Ennek amúgy nincsen törvényi kötelezettsége, de nem szeretnék elengedni a civil szervezetek kezét.

Fotó: Szombathely MJV

Nemény szerint ha a parlament tud ülésezni, akkor a szombathelyi közgyűlés is tudna, és ez kívánatos is lenne a közös döntéshozás miatt. Ennek ellenére ő rendszeresen egyeztet a képviselőkkel, amíg fel nem oldják az országos veszélyhelyzetet.

A polgármester nem érti, hogy a Fő téri WC felújítása kapcsán miért támadják a városvezetést.

Úgy vettem észre, hogy központi kommunikációra kapcsolt az ellenzék [Fidesz], amivel csak saját magukat égetik le

- utalt ezzel azokra az ellentmondásos hírekre, amiket különböző kormánypárti lapok lehoznak. A WC felújításáról ugyanis a közgyűlésben szavaztak, illetve az árazásról a Fidesznek is volt tudomása. Nemény András nehezményezte, hogy a Vas Népe először nagyobb összeget írt meg a lapban, majd amikor ezt jelezték nekik a városházáról, akkor bújtatott és rejtett összegekről kezdtek el vádaskodni. Szerinte komoly aggályokat vet fel az, ha egy újságíró tények nélkül kezd el bűncselekménnyel vádolni városvezetőket.

A söptei ipari parkról elhangzott, hogy a megállapodás utolsó részletét ma este írták alá, amit minden helyi képviselő támogatott. A rendszerváltás után ez az első alkalom, hogy Szombathely területe növekszik. Ez egy olyan megállapodás, amiben a megyeszékhely és Söpte is nyertes.

A város új közlekedési koncepciója kapcsán azt mondta, hogy készül, és a megfelelő időben a lakosságot is bevonják az elképzelések megvitatásába.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.