Nem utasíthatják ki a karantén megszegésével meggyanúsított iráni diákokat

ugytudjuk.hu 2020-05-21 17:10:00
Nem követtek el bűncselekményt azok a TASZ által képviselt iráni gyógyszerészhallgatók, akiket azzal gyanúsítottak, hogy megszegték a koronavírus-gyanú miatti járványügyi zárlatot, mégis az ellenük indított büntetőeljárásra hivatkozva utasítaná ki egyiküket az idegenrendészeti hatóság Magyarországról. A kiutasítási határozat ellen közigazgatási pert indított a Társaság a Szabadságjogokért.

A két iráni lány tíz éve él Magyarországon, középiskolába is hazánkban jártak. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen tanulnak. Március 6-án kellett karanténba vonulniuk, mert kapcsolatban álltak két iráni orvoshallgatóval, akiknél kimutatták a koronavírus-fertőzést. A TASZ ügyfelei később negatív teszttel hagyták el a karantén helyszínéül kijelölt kórházat, de utóbb büntetőeljárás indult mindkettejük ellen azzal egy időben, hogy a kormány a bevándorlókkal szembeni gyűlöletkeltéssel összhangban iráni orvos- és gyógyszerészhallgatókat tett meg bűnbaknak a járvány terjesztéséért.

A rendőrség azzal gyanúsította meg őket, hogy március 7-én este a számukra kijelölt kórtermet elhagyták, oda az ápolók felszólítása ellenére sem tértek vissza, ezzel pedig járványügyi szabályszegés vétségét követték el. A két lány képviseletében a gyanúsítás ellen is panasszal élt a Társaság a Szabadságjogokért, annak megalapozatlansága miatt.

Egyrészt a rendőrség semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy a Társaság ügyfelei indokolatlanul elhagyták volna a kórtermet és azt sem fejtette ki, hogy ki és mikor utasította őket a visszatérésre. Másrészt a gyanúsítás azon alapult, hogy megsértették a járványügyi zárlatot elrendelő határozatot, ezt azonban csak magyar nyelven közölték velük, ami nem szabályszerű, azt úgy kell tekinteni, mintha nem is közölték volna. Ráadásul a határozatban nincs szó kórteremről, csak a kórházi részleg elhagyását tiltotta meg, amit két hétig nem is hagytak el.

A diákok azt állítják, hogy mindössze kétszer hagyták el a kórtermet, egyszer akkor, amikor erre a nővértől utasítást kaptak, mert az idegenrendészeti hatóság munkatársa tájékoztatót tartott a folyosón a kórházban lévő külföldieknek, másodszor pedig akkor, amikor másik kórterembe helyezték át őket.

Az ügyészség május 20-i határozatával megszüntette a büntetőeljárást azon az alapon, hogy a május 7-től hatályos 81/2020 (IV. 1.) Kormány rendelet szerint nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, ha valaki megszegi a koronavírus-fertőzés, vagy annak gyanúja miatt elrendelt járványügyi zárlat szabályait, a Büntető törvénykönyv értelmében pedig a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő szabályt kell alkalmazni.

Az idegenrendészeti hatóság viszont már április 24-i határozatával kiutasította az egyik iráni lányt az országból és három évi beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el vele szemben bűncselekmény elkövetésének gyanújára alapozva. Ám azután, hogy a büntetőeljárást megszüntették, ez a gyanú már nem állhat fenn. A jogszabálysértésektől hemzsegő kiutasítási határozattal szemben keresetet adott be a TASZ a Fővárosi Törvényszékre, amit a napokban fognak elbírálni.

Az iráni ikerpárt az eljárásban dr. Nehéz-Posony Kata és dr. Hüttl Tivadar, a TASZ ügyvédjei képviselték.

„Nyilvánvaló, hogy az ügyfeleinkkel szemben teljesen megalapozatlanul indult büntetőeljárás. Emiatt az idegenrendészeti eljárás során is visszaélésszerű jogalkalmazás történt. A bíróságnak meg kell semmisíteni a kiutasító határozatot, mert az ügyészség által deklaráltan nem történt bűncselekmény” – mondta az ügyről Hüttl Tivadar.

 

Címlapkép: Pixabay

Forrás: TASZ

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.