Nem rendel el rendkívüli intézkedéseket a hosszú hétvégére Sárvár polgármestere

Fehér Buda 2020-04-29 10:46:00
Szerinte nincs rá szükség, a városlakók jól veszik az akadályokat.

Nemrég egy Facebook-videóban jelentkezett be Kondora István, Sárvár polgármestere. Kondora a videóban elmondta, hogy úgy látják, a város lakói jól veszik a karantén kihívásait, éppen ezért,

nem rendelnek el rendkívüli intézkedéseket a hosszú hétvégére.

Kondora a néhány perces felvételben arra is kitért, hogy a járvány nem lassítja az állami pénzből megvalósuló városi beruházásokat. Sőt, a főutca felújítása kifejezetten jó ütemben halad, hiszen a karantén miatt megcsökkent a város forgalma, könnyebben dolgoznak a szakértők.

A járvány miatt viszont a költségvetésbe vett beruházások egy részét viszont tolni kellett. Kondora elmondta, hogy a közlekedést segítő beruházások prioritást élveznek, tehát az út- és járdafelújítások például nem csúsznak. Az Arénába tervezett tekepálya viszont a járvány áldozatává vált, ez a jövő évre csúszik.

A teljes videót itt nézhetitek meg:

 

Kondora István on Facebook Watch

HETI TÁJÉKOZTATÓ: Immár rendszeresnek mondható tájékoztatómat tartottam meg a polgármesteri hivatalban. A koronavírus járvány és az azzal együtt járó...

Szólj hozzá!

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.