Negyedik BL-döntőjét is elveszítette a Telekom Veszprém

Vágvölgyi Bálint 2019-06-02 20:04:00
A Vardar kézisei jobbak voltak a mai napon.

A Veszprém 27-24-re kikapott az észak-macedón Vardar Szkopje csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjában, a kölni négyes döntő második játéknapján. A lengyel Vive Kielce ellen 33-30-ra megnyert szombati elődöntőben megsérült veszprémi játékosok közül Sterbik Árpád és a pályafutása utolsó meccsét játszó Nagy László is vállalta a szereplést a fináléban. Mivel előbbi boka-, utóbbi pedig vállfájdalmakkal küzdött, egyikük sem volt kezdő.

Mindkét csapat rendkívül kemény védekezéssel kezdett, de a Vardar hatékonyabbnak, támadásban pedig pontosabbnak bizonyult (6-4). A 14. percben az észak-macedónok sérülés miatt elveszítették orosz jobbátlövőjüket, Danyiil Siskarjovot, ám a lendületüket ez sem törte meg, a veszprémiekkel ellentétben szinte alig hibáztak, és hamarosan már négy góllal vezettek (11-7).

A magyar csapat spanyol vezetőedzője, David Davis cserékkel próbálkozott, Nagy László, Petar Nenadic, és a szintén visszavonuló Momir Ilic is beállt, azonban védekezésben ez sem hozott javulást, az ellenfél majdnem minden támadása góllal végződött, a Veszprém átlövései viszont hatástalanok voltak. A Vardar egy 5-1-es sorozattal magabiztos előnyre tett szert, a szünetben öttel vezetett.

A második félidőt Sterbik Árpád kezdte a kapuban, társai négy perc alatt 4-0-s szériát produkáltak, lendületüket egy kiállítás sem törte meg, és az első felvonáshoz képest gyorsabban játszva 17-16-ra felzárkóztak. Nagy László a vállfájdalmai miatt kevés időt töltött a pályán, pedig támadásban és védekezésben is nagyon hiányzott csapatából.

Társai továbbra is nehezen találták a rivális felállt védőfalának ellenszerét, a Vardar őrizte egy-kétgólos előnyét, és ez akkor sem változott, amikor Kentin Mahé nyolc perc alatt négyszer volt eredményes. A hajrában is hibák csúsztak a Veszprém játékába, így nem volt esélye az egyenlítésre, az egész meccsen csak egyszer, 2-1-nél vezetett.

A Kielcét irányító Talant Dujshebaev után a Vardar trénere, a spanyol Robert García Parrondo lett a második a férfi kézilabdában, aki játékosként és vezetőedzőként is nyert Bajnokok Ligáját.

Férfi Bajnokok Ligája, döntő:
Vardar Szkopje (észak-macedón)-Telekom Veszprém 27-24 (16-11)

Gólszerzők: Ferreira Moraes 6, Cupic 5, Kristopans 4, Karacic, Skube, Gyibirov 3-3, Sztoilov 2, Siskarjov 1, illetve Mahé 6, Tönnesen 4, Nenadic 3, Mackovsek, Lékai, Nilsson 2-2, Nagy L., Ilic, Gajic, Terzic, Blagotinsek 1-1

 

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.