Szeptember elején derült ki, hogy a korábban beharangozott 50 millió forint óvadék ellenében sem engedik ki a tavaly június óta előzetesben lévő Czeglédy Csabát. A volt szombathelyi politikust költségvetési csalás gyanújával tartóztatták le több volt kollégájával együtt, mára már csak ő maradt előzetesben - írja az Átlátszó.
Az ügyészség az eljárás meghiúsításának és a bűnismétlésnek a lehetőségére hivatkozott. A politikus cége még tavaly megszűnt, szombathelyi irodaházukat egy szombathelyi fideszes háttérember vette meg tavasszal, az irodaház azóta is üresen áll.
2014-ben, az önkormányzati választásokon kilenc mandátumot szerzett a Fidesz és kilencet a baloldali Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt szervezet. Vagyis döntetlenre végződött a képviselő-választás.
Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) 560 szavazattal verte meg a baloldal jelöltjét, Ipkovich Györgyöt, miközben mindkettőjükre több mint 12 ezer – 12 ezer ember szavazott. Így lett meg a Fidesz tizedik mandátuma. Egy-egy mandátum jutott listáról a Jobbiknak és a helyi Pro Savaria Egyesületnek.
Igaz ugyan, hogy így is egyfős többsége volt a Fidesznek, de az abszolút többséghez még egy szavazatra volt szükségük. A rendeletalkotáshoz ugyanis a megválasztott képviselők 50 százaléka plusz egy fő kell, ami a 21 fős közgyűlésben 11 mandátumot jelent.
Ezért volt szükség arra, hogy Molnár Miklóst (Pro Savaria) bevegyék a szorosan vett városvezetésbe, és alpolgármesternek válasszák. Így lett meg az abszolút többséghez szükséges 11 fő. Molnárt a Pro Savaria azzal küldte a közgyűlésbe, hogy a megválasztott polgármestert támogassa a város irányíthatósága érdekében. Molnár azonban nem a Fidesz-frakcióval, hanem személyesen Puskás Tivadar megválasztott polgármesterrel kötött megállapodást, aminek lényege, hogy az előre egyeztetett ügyekben a polgármester mellette szavaz.

Így viszont érdekek sérültek, elsősorban a Fideszé. Miközben a parlamenti választásokon kétharmadot szereztek, Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője is könnyen győzött, az önkormányzatban patthelyzet alakult ki, amit csak egy külső, azaz „nem fideszes” képviselő segítségével tudtak megoldani.
Az ambiciózus, második ciklusát kezdő, eredetileg tanárként, majd a Vasivíz Zrt. kommunikációs vezetőjeként dolgozó, fideszes Lendvai Ferencnek is meg kellett elégednie a frakcióvezetői és tanácsnoki pozícióval. Pedig minden bizonnyal ő lett volna a harmadik alpolgármester Illés Károly és a kampányban jó szolgálatokat tett Koczka Tibor mellett.
Lendvai a szombathelyi Fidesz régi tagja, 2010-ben szerzett először mandátumot a közgyűlésben, első ciklusában a Fidesz-frakció megmondóembere volt, Puskás Tivadar polgármester bizalmasa, a helyi pártszervezet erős embere.
Csakhogy az utóbbi időszakban Molnár Miklós többször is a Fidesz-frakció ellenében szavazott. A legismertebb ilyen ügy Jordán Tamás színházigazgatói pályázatának elbírálása volt. Ha Molnár akkor a Fidesszel szavaz, Jordán már régóta nem igazgatja a Weöres Sándor Színházat. Az alpolgármester később azt mondta, nem egyeztettek vele az ügyről.
A Fidesz láthatóan mindent megmozgat, hogy jelöltjük, Melega Miklós nyerjen Czeglédy Csaba választókerületében. Melega eddig nem vállalt politikai szerepet, jelenleg a Vas megyei levéltár főigazgatója, a Szombathelyi Szépítő Egyesület alelnöke.

Miközben a baloldal már augusztus elején bemutatta jelöltjét, László Győző jogászt, László mögé beállt az LMP és a Momentum is, addig a Fidesz egészen augusztus 20-ig várt a jelöltbemutatással. Később kiderült, hogy azért, mert Melega Miklóst bízták meg , hogy a hivatalos önkormányzati ünnepségen beszédet mondjon, amelyben ő is a Fidesz központi kommunikációjának paneljeit idézte.
Melegát azóta is folyamatosan szerepelteti a Fidesz, addig példátlan módon az ő javaslatát is napirendre vették az önkormányzati gazdasági bizottság ülésén, miközben a baloldal jelöltje nem kapott szót.
Ha az időközi választáson Melega nyer, annak több előnye is lesz a Fidesz számára:
- külsős, azaz „nem fideszes” képviselő nélkül is abszolút többségük van a közgyűlésben,
- nincs szükségük állandó egyeztetésre Molnárral,
- sőt, akár Molnárt le is válthatják, és Lendvai is megkapná az alpolgármester címet,
- a kormány és a Fidesz országos vezetése felé is igazolhatnák, hogy ők uralják Szombathelyt.
Szóval, komoly tétje van az október 14-i, szombathelyi időközi választásnak.
Szólj hozzá!
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
