Megvizsgálják a szombathelyi rikító fényreklám szabályszerűségét

Nagy Donát 2020-03-02 14:18:00
Igaz, a közelben lakók részéről panasz nem érkezett.

Szombaton az Ugytudjukon megírtuk, hogy rendkívül erős fényű reklámtáblát állítottak fel a Szent Márton utcában.

Narancssárgában úszik a szombathelyi Szent Márton utca egy része

Nagy Donát A lakásokba is bevilágít a reklámtábla fénye. Nemrég szereltek fel egy új acélszerkezetet a Szent Márton utcában, most kiderült a funkciója is. A világító / villódzó felület egy reklámlehetőséget hirdet. Talán kicsit túl agresszívan is. Szombaton késő délután jártam a helyszínen, így még a teljes esti sötétség előtt tudtam is készíteni pár fotót.

Kérdéseinket a fényreklámmal kapcsolatban elküldtük a szombathelyi önkormányzatnak, ahonnan már a legelső munkanapon megkaptuk a válaszokat.

A szóban forgó reklámhordozó kihelyezéséhez településképi bejelentésre, valamint közútkezelői és tulajdonosi hozzájárulásra volt szükség, amelyet követően közterület-használati szerződés megkötésére került sor, azaz a reklámhordozó jogszerűen került elhelyezésre közterületen.
 
Az eljárásokhoz beadott műszaki leírásban a fényerőre vonatkozóan az szerepel, hogy „a LED elemek nem villogó kivitelűek, futófény nélküli, káprázást nem okozó összehatású reklámfelületet alkotnak".
 
Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 54.§ (2) bekezdése szerint:

„Az építmény megvilágítását, a köz- és díszvilágítást, a fényreklámot és a hirdetőberendezést úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy a fényhatás
a) az építmény és a helyiségek, valamint a környezet rendeltetésszerű és biztonságos használatát ne akadályozza,
b) a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse,
c) az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és
d) fényszennyezést ne okozzon."
 
A lakosság részéről panasz a mai napig nem érkezett a Hivatal felé, de az ugytudjuk.hu észrevételeit jeleztük a reklámhordozó üzemeltetője felé.

dr. Károlyi Ákos, jegyző

Azaz a válaszból kiderül, hogy meg fogják vizsgálni, valóban veszélyes-e a közlekedőkre nézve, illetve nem zavaró-e az ott élők számára az erős fény.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.