Nemrég szereltek fel egy új acélszerkezetet a Szent Márton utcában, most kiderült a funkciója is. A világító / villódzó felület egy reklámlehetőséget hirdet. Talán kicsit túl agresszívan is.
Szombaton késő délután jártam a helyszínen, így még a teljes esti sötétség előtt tudtam is készíteni pár fotót. A fényképeken nincsen semmilyen szűrő, igen, ez élőben is ilyen narancssárga.

Sikerült elcsíptem egy kosarat cipelő, a közeli lépcsőházba belépő idősebb hölgyet, aki csak annyit mondott:
először azt hittem, a közeli Fidesz iroda reklámja.

Bevallom, nem szívesen laknék most a közeli panelház alsóbb lakásaiban.
Kérdéseimet elküldtem az önkormányzatnak arra vonatkozóan, hogy szabályos-e az ilyen mértékű fényerő alkalmazása, illetve nem tartják-e veszélyesnek az autósokra nézve a villódzó fényeket, mivel a reklámtábla egy közlekedési lámpához is közel esik. Amint megérkezik a válasz, természetesen közzétesszük.

December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
