Megvan az első EU-s ország, ahol hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak

Székely Zoárd 2020-05-15 16:05:00
Folytatódik a korlátozások feloldása.

Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak, sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de van egy fontos, amely nem: az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.

Ezeket csütörtökön este döntötte el és jelentette be a kormány.

Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van. Az ezekről szóló kormányhatározat egy nappal azután lép életbe, hogy megjelenik a hivatalos közlönyben, ami feltehetőleg pénteken lesz – írta az STA hírügynökség.

Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc,

a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz.

Bizonyos határátkelőhelyeken továbbra is csak a határ térségében lakók, az ingázók és a helyi földtulajdonosok mehetnek át. Az országba légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni.

A hírügynökségi jelentések nem szólnak a Horvátországgal közös határátkelőhelyekről. Zágráb szerdán jelentette be, hogy Horvátország napokon belül megnyithatja határait a szlovén turisták előtt.

Továbbra sem léphetnek be Szlovéniába azok, akik a határon közlik, hogy fertőzöttek az új koronavírussal, vagy a betegség tünetei látszanak rajtuk. Ez alól csak azok kivételek, akiknek állandó lakhelye van Szlovéniában, nekik viszont jelentkezniük kell az egészségügyi ellátórendszernél.

Szlovéniában április 20-án kezdődött el a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, a héten ez folytatódott, és szigorú óvintézkedések mellett jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai – derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Jelko Kacin sajtószóvivő azt mondta: az intézkedések fokozatos feloldása annak köszönhető, hogy az országban két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma. Mindazonáltal hozzátette: arra is fel kell készülni, hogy két lépést tesznek hátra, akkor és ott, amikor és ahol a vírus újra felüti a fejét.

Szólj hozzá!

10-15 százalékkal drágul a karácsonyfa idén

Az aszály és a kártevők növekvő jelenléte ellenére a minőségi hazai fenyők a teljes kereslet 75-80 százalékát fedezhetik.

Bővült az árrés-csökkentett termékek köre

Zsigó Róbert szerint decembertől több alapélelmiszer is olcsóbb lehet a boltokban.

Adót emelt a fideszes többségű sárvári testület

Néhány perccel később pedig már a TISZA-adóval riogattak.

Megkezdődött a facsemeték ültetése a "vasi ezres tűz" helyszínén

Csönge és Kenyeri jövőbeli erdeje kerül a földbe.

Megnyílt az Adventi Jótékonysági Faház Győrben

Idén 19 szervezet gyűjt adományokat.

Vádat emeltek az Audi szakszervezet vagyonából sikkasztó három férfival szemben

Több mint 500 millió forintot nyúltak le négy év alatt.

Megvannak a TISZA Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselőjelöltjei

Diószegi Judit, Néher András, Bóna Szabolcs, Hallerné Nagy Anikó és Porpáczy Krisztina indulnak harcba 2026-ban.

Ősszel is erős maradt és továbbra is húzóágazat a hazai turizmus

Októberben 11 százalékkal nőtt a vendégforgalom Magyarországon a tavalyi évhez képest.

Adót emel a fideszes többségű kőszegi képviselőtestület

Minden érintett adónem közel a duplájára emelkedik.

Új utcanevekről döntött a győri közgyűlés

A város ikonikus alakjairól neveztek el közterületeket. 

Több mint 300 ezren szavaztak a TISZA jelöltállításának második fordulójában

A párt példa nélküli előválasztási rendszere újabb mérföldkőhöz érkezett, holnap megismerjük a végső befutókat. 

A Herényi Temetőben helyezik örök nyugalomra Mészáros Tibort

A család azt kéri, hogy a virágra, koszorúra költött pénzt valamelyik, az általuk megjelölt állatvédő szervezetnek adományozzák a gyászolók.

Antal Imre támadásként élte meg Pintér Bence kritikáját

A fideszes képviselő szerint nem gond, hogy frakciótársa cége újította fel a Bóbita Óvodában a falat. 

Pintér Bence - Tehetős embereket a város ne támogasson szociális alapon! 

Világnézeti vita bontakozott ki a megvásárolható bérlakások kapcsán.

A polgármester vállalta, hogy a január végi határidőre tető alá hozzák a győri Rába Quelle új közbeszerzésének kiírását

A fürdő sztorija már nem csak hosszában, hanem stílusában is kezd a dél-amerikai szappanoperákra hasonlítani.