Megszűnik a gyorsvonati pótjegy Szombathelyre

Bazsó Bálint 2020-09-23 11:52:00
Ezzel a Dunántúl több nagyvárosába is olcsóbb lesz a vonatközlekedés, ugyanakkor egyelőre nincs szó a sokat kritizált gyorsvonati pótjegyrendszer megszüntetéséről.

Megszűnik a gyorsvonati pótjegy a Szombathely, a Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Keszthelyre közlekedő InterCityken és néhány más távolsági vonaton – jelentette be ma Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Mosóczi László közlekedéspolitikai államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján. 

„Ez fontos eredmény, sokat dolgoztunk érte Homolya Róberttel és a MÁV vezetésének elkötelezettségét látva erősen bízom benne, hogy a gyorsvonati pótjegyek teljes körű, országos eltörlése irányában lesz folytatása az intézkedésnek”

– írja Facebook oldalán Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Hozzátette:

„Most az összes olyan vonatról szó van, amelyek Székesfehérváron át közlekednek, vagyis a Közép- és Nyugat-Dunántúl számos városa, az említetteken kívül például Veszprém is olcsóbban lesz elérhető a fővárosból jövő hétfőtől. Azáltal, hogy Székesfehérváron túl minden fő irányban óránként megy távolsági vonat, gyorsabban, olcsóbban, a távolabbról ingázó utasoknak is alternatívát adunk, ami szinten csökkentheti a gépjármű forgalmat és jelentősen javul a Balaton elérhetősége Budapestről szezonon kívül is.”

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.