Mégsem plagizált a Led Zeppelin

Bazsó Bálint 2020-10-06 17:02:52
Legalábbis a bíróság szerint. Győztesként került ki a Led Zeppelin brit rockegyüttes a Stairway to Heaven című 1971-es világsláger miatt indított plágiumperből.

A hosszú ideje tartó jogi csatában végül az jelentette a zenekar győzelmét, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn elutasította az ügy újratárgyalását. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság 2020. márciusában hozott ítélete érvényes maradt -írta a BBC hírportálja.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a minden idők egyik legnépszerűbb zenekarának énekesét, Robert Plantet és Jimmy Page gitárost 2014-ben megvádolták, hogy legnagyobb slágerük legendás bevezető riffjét a Spirit nevű amerikai együttes Taurus című számából másolták. A dalt a néhai Randy Wolfe írta.

A Randy California néven játszó zenész 1997-ben vízbe fulladt, a pert hagyatékának kezelője indította. Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt, Plantet és Page-et millió dolláros büntetés fenyegette.

A Led Zeppelin 1968-ban a Spirit amerikai turnéjának előzenekaraként lépett színpadra, azonban Page 2016-ban egy Los Angeles-i tárgyaláson azt mondta, nem hallotta a dalt egészen a legutóbbi időkig.

A Los Angeles-i esküdtek azt állapították meg, hogy a két dallam között nem volt alapvető egyezés.

Persze a vita várhatóan sosem zárul le igazán. Mindenesetre most ön is meghallgathatja mindkét akkordmenetet. 

Stairway to Heaven / Taurus comparison and....

Heres a short comparison showing the disputed introduction to Stairway to Heaven and the track Taurus by Spirit. The final piece is Davey Grahams arrangement...

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.