Mégsem engedik még szabadon a gólyatábori erőszakolót

Bazsó Bálint 2020-07-24 15:19:00
A férfi 2014 nyarán támadta és erőszakolta meg az egyetemista lányt. Jó magaviselete miatt júniusban szabadon engedték, ám az ügyészség azonnal fellebbezett.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az a fotós, aki hat éve megerőszakolt egy lányt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában.

 A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfit korábban erőszakos közösülés miatt egy alkalommal felfüggesztett, egy alkalommal pedig végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
    
A férfi 2014 augusztusában fotósként dolgozott a fonyódligeti gólyatáborban, ahol a vád szerint egyik hajnalban megtámadott, fojtogatott, ököllel vert, megöléssel fenyegetett és megerőszakolt egy budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.
    
A harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla 2016. június 22-én jogerősen kilenc év börtönre ítélte az akkor 40 éves budapesti férfit, aki jelenleg az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti büntetését.
    
A Kecskeméti Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája 2020 júniusában az elítéltet - kifogástalan magatartására tekintettel - feltételes szabadságra bocsátotta.
    
A döntés ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség büntetés-végrehajtási ügyésze fellebbezést nyújtott be, mivel az ügyészség álláspontja szerint a bíróság nem vette figyelembe "az elkövetett bűncselekmény jellegét, annak kiemelkedő tárgyi súlyát, az elkövetés módját, valamint az elítélt előéletét, azt, hogy korábbi büntetései sem tartották vissza újabb nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetésétől".
    
Mindezek miatt a szankció érvényesítése nem valósulna meg, másrészt az elítélt személyisége, előélete miatt fennállhat a bűnismétlés lehetősége.
    
A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, kiemelkedően fontosnak értékelve azt a tényt, hogy az elítélt esetében a korábbi büntetések nem bírtak kellő visszatartó erővel. Így a mellőzte a bíróság a gólyatáborban szexuális erőszakot elkövető fotós feltételes szabadságra bocsátását.

Szólj hozzá!

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.