Megkérték, hogy tartsa be a koronavírus miatt meghozott szabályokat, úgyhogy ledöntött két polcnyi bort egy brit nő

Fehér Buda 2020-09-22 16:16:26
Sokan már nagyon nem bírják a biztonságuk érdekében hozott intézkedéseket.

Teljesen romba döntött egy kisboltot egy nő az angliai Lingfieldben. A bolt egyik munkatársa ugyanis megkérte a vásárlót, hogy az előírásoknak megfelelően egy irányba menjen a boltban, ahogyan azt a földre ragasztott nyilak is mutatják. A nő erre viszont annyira dühbe jött, hogy egyszerre megrohamozta az alkohollal teli polcokat, majd lelökte a borosüvegeket a helyükről. Az esetet felvette a bolt biztonsági kamerája is, nem mindennapi látvány:

 

 

A bolt eladói azt mondják, hogy a nő először ahhoz a plexihez rohant oda, amit a kasszánál húztak fel, hogy védjék a munkatársakat. A nő ütni és rúgni kezdte a plexit, de miután az nem adta meg magát, a feldühödött vásárló az alkoholt vette célba. A vásárló ámokfutását végül két egész polcnyi áru szenvedte el, de itt még nem állt le, a borosüvegek lezúzása után tejesdobozokat és tojást kezdett dobálni a boltban.

Az eladók azt mondják, annyira meglepődtek az eseményeken, hogy meg sem bírtak mozdulni. A kisbolt munkatársai azóta egyre több hasonló dühkitöréssel találkoznak, amikor megkérik a vásárlókat, hogy vegyenek fel maszkot, vagy más előírásokat tartsanak be, viszont még mindig a nő esete viszi a pálmát.

A vásárlók agresszivitása egyébként nem csak ezt az egy boltot sújtja, éppen ezért több angliai lánc vezetője összeállt, és egyenesen Boris Johnsontól, a brit miniszterelnöktől követelik, hogy rójanak ki súlyosabb büntetéseket azokra, akik a bolti eladókra támadnak. A brit parlament pénteken tárgyalja a javaslatot, ha a törvényalkotók megszavazzák a szigorítást, akkor ezentúl börtön is járhat a hasonló ámokfutásokért.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.