Megjósolta a budapesti állatkert medvéje, meddig tart még az idei tél

Székely Zoárd 2020-02-03 16:36:00
Meglátta az árnyékát, eszerint nem sokáig élvezhetjük a szép időt.

Idén is megtartották a hagyományos medveárnyék észlelést a Fővárosi Állat- és Növénykertben, írja közleményében az Állatkert. Balu, a tizenkét esztendős barna medve végül meglátta az árnyékát, ez a népi időjóslás szerint azt jelenti, hogy a tél még sokáig fog tartani.

Vasárnap az állatkertben sok gyermek és felnőtt várta, hogy Balu előjöjjön a barlangjából. A medve az elmúlt napokban a szokásosnál kissé szégyenlősebb volt, így a gondozók arra is fel voltak kiszülve, hogy az ajtó nyitása után még hosszú percek, akár egy negyedóra is eltelhet, amíg az állat kicammog a kifutóra. Végül azonban nem kellett sokat várni, Balu fürgén jött elő az állatkerti Nagyszikla oldalában található belső férőhelyéből. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a gondozók előzőleg finomságokat és különféle játékokat készítettek be a medvének a kifutó különböző pontjaira.

Bár az első percekben még nem látszott Balu árnyéka, hiszen a nap épp csak előbújt a Nagyszikla mögül, nem sokkal később azonban már jól kirajzolódott, így a medveárnyék észlelés azzal az eredménnyel zárult, hogy a medve végül meglátta az árnyékát.

A múltban az emberek emlékezetében megőrződött népi megfigyelések alapján próbálták egy-egy hosszabb időszak jellemző időjárását előre jelezni. Általában egy-egy, vagy néhány jeles nap (Medárd napja, Luca napja stb.) időjárása alapján következtettek. Hagyományosan az ilyen jeles napok közé tartozik február másodika (Gyertyaszentelő Boldogasszony napja) is, de a néphit ezt összekapcsolta a medvékkel is. Ezért a mondás úgy tartja, ha ezen a napon a medve meglátja az árnyékát, az hosszú telet ígér, ha viszont nincs árnyéka, mert borús az idő, a tél már nem tart sokáig.

Az Állatkertben az elmúlt években rendszeresen tartottak medveárnyék észlelést, és természetesen azt is vizsgálták, hogy mennyire válik be az ez alapján történő előrejelzés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak kicsit jobb az arány, mintha pénzérme feldobásával tippelnének. A múltban persze elképzelhető, hogy nagyobb volt a népi időjóslás megbízhatósága, de nagy a valószínűsége annak, hogy azok az időjárási trendek, amelyek korábban hosszú időn át jellemzők lehettek, s amelyeken a népi megfigyelések is alapultak, a globális klímaváltozás nyomán jelentősen megváltoztak.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.