Megint börtönbe mehet a Samsung vezetője

Székely Zoárd 2020-06-06 15:38:00
Három éve már elítélték.

A szöuli központi kerületi ügyészség kezdeményezte csütörtökön a Samsung vállalatcsoport már évekkel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, tényleges vezetője, Li Dzse Jong letartóztatását, mert részvényárfolyam-manipulációval és számviteli csalással gyanúsítják - írja az MTI.

Most májusban már egyszer kihallgatták Lit azzal a gyanúval, hogy részese volt a legnagyobb dél-koreai konglomerátumnál 2015-ben történt árfolyam-manipulációs tervnek. Az volt a terv a helyi média értesülése szerint, hogy szándékosan lerontják a Samsung C&T tagvállalat részvényárfolyamát, ami által könnyebben végrehajtható összeolvasztása a Cheil Industries tagvállalattal. Li az utóbbi legnagyobb részvénytulajdonosa.

A szöuli ügyészség csütörtöki közleménye szerint Li mellett letartóztatási parancsot indítványoztak az illetékes bíróságnál két volt tagvállalati vezető ellen is az ügyben.
A tagvállalati összeolvasztás egy időben történt azzal, hogy Li Dzse Jong fokozatosan átvette a cégcsoport tényleges vezetését betegeskedő apjától, Li Kun Hitől. Általános volt akkor az a vélekedés, hogy Li pozíciója megerősítése érdekében olvasztotta össze a két jelentős tagvállalatot.

Lit három évvel ezelőtt ötéves börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy megvesztegette Pak Gun Hje volt államfőt, akit a parlament és az alkotmánybíróság 2017 márciusában elmozdított a hatalomból, majd több perben kenőpénz elfogadásáért, hatalommal való visszaélésért, kényszerítésért, hűtlen kezelésért összesen 32 évi börtön- és súlyos pénzbüntetésre ítélték.

Lit a vesztegetés mellett három évvel ezelőtt elítélték sikkasztásért, bűncselekményből származó jövedelem eltitkolásáért, vagyontárgy tiltott külföldre szállításáért és eltitkolásáért is. Ötéves börtönbüntetéséből egyet letöltött, majd két évvel ezelőtt két és fél évi felfüggesztett börtönre enyhítették a büntetését, és szabadon engedték, lehetővé téve, hogy végezhesse munkáját a Samsung élén. Külföldre csak bírói engedéllyel utazhat. A mostani meggyanúsítása következményeként azonban újra börtönbe kerülhet az 51 éves gazdasági vezető. Ő mindig tagadta, hogy bármilyen törvénysértést követett el.

 

Fotó: Shutterstock

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.