Meghalt Keleti György

Bazsó Bálint 2020-09-13 15:58:00
A volt honvédelmi miniszter 74 éves volt.

74 éves korában meghalt Keleti György – közölte a politikus családja.

Keleti György 1946-ban született a felvidéki Losoncon. 1964-ben a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, sorkatonai szolgálata után felvételt nyert a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára, amit 1969-ben végzett el, híradó szakon. Belépett az MSZMP-be is. 1969–70-ben századparancsnokként, majd 1971-ben zászlóaljparancsnok-helyettesként teljesített szolgálatot Vácott. 1974–77 között elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, politikai munkás szakon. 1977-től a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, 1988-ban ezredes, majd 1989-től a HM szóvivője lett.

Keleti György a Horn-kormány honvédelmi minisztere átveszi a Baloldalért díjat Mesterházy Attilától az MSZP elnökétõl Budapesten 2012. november 24-én.

Fotó: Fotó: Marjai János / MTI

1992-ben szerelt le, még ugyanebben az évben belépett az MSZP-be. 1994-ben honvédelmi miniszteri tárcát kapott a Horn-kormányban, amelyet 1998-ig betöltött.

1992 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője. Több ciklusban volt elnöke, illetve alelnöke az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi bizottságának.
Keleti György számos katonai publikáció szerzője, társszerzője, szerkesztője, társszerkesztője, lektora volt.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.