Meghalt a nyíregyházi kórház koronavírusos főigazgatója

Bazsó Bálint 2020-10-21 13:54:00
Elhunyt Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerda hajnalban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében azt írják: Adorján Gusztáv a nyíregyházi megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán kezdte pályafutását, ahol közel négy évtizeden át dolgozott.

2010 júliusától volt a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, majd 2013-ban a négy kórház integrációjaként létrejövő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettesének, 2015 márciusában pedig az intézmény főigazgatójának nevezték ki.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Adorján Gusztáv aktívan részt vett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórháza jogi, szakmai és gazdasági integrációjának végrehajtásában, amelynek eredményeként országosan is mintaértékű modell jött létre, és javult a megyében az egészségügyi ellátás hatékonysága - olvasható a közleményben.

Adorján Gusztáv a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség presbitere és a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, Nyíregyháza díszpolgára volt.

A főigazgató halála miatt a Magyar Kórházszövetség is részvétet nyilvánította.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: "nagyon jó szakembert, igaz embert, jó kollégát vesztettünk el. Megrendülten osztozunk a család gyászában.

Szólj hozzá!

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.