Még többen használhatják ingyenesen a közösségi közlekedést

Papp László Tamás 2020-12-17 15:48:30
Az egészségügyi dolgozók mellett már a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és a közszolgálati tisztviselők is e körbe tartoznak.

Mindezt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője közölte az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.Gál Kristóf azt mondta: a kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja, egyben ezzel is elismeri az érintett területeken dolgozók munkáját. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a dolgozó a veszélyhelyzettel összefüggően vagy a koronavírus-járvány következményeinek ellátása érdekében lát el feladatokat - emelte ki az ORFK szóvivője.

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. december 17.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2020. december 17.)

Szintén a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a szilveszterkor is érvényes kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerülése érdekében a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását is - folytatta Gál Kristóf. Hozzátette: az erről szóló kormányrendelet már olvasható a Magyar Közlönyben. Az év végén, december 28-án 18 óra és január 1-jén reggel 6 óra között az amúgy engedélyezett tűzijátékot is tilos árulni, felhasználni - fűzte hozzá. Aki ezeknek a pirotechnikai termékeknek a forgalmazására, birtoklására, illetve felhasználására vonatkozó előírásokat megszegi, akár 150 ezer forinttal is büntethető szabálysértést követ el - jegyezte meg.

Hozzátette: a szentestére vonatkozó szabályokról hétfőn várható döntés. Gál Kristóf tájékoztatása szerint a rendőrök szerdán a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt országszerte 221 emberrel szemben intézkedtek, ez a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már összesen 13 880 rendőri fellépést jelent ilyen ügyben. A szerdai maszkviseléssel kapcsolatos intézkedések közül 196 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt. Közülük 53 embert figyelmeztettek, 72 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 71 feljelentést tettek.   

Emellett a tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken szerdán 3, míg üzletekben és bevásárlóközpontokban 22 emberrel szemben léptek fel a rendőrök maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt - ismertette az ORFK szóvivője. A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt eddig 619 rendőri intézkedésre volt szükség országszerte. Ezek közül 165 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 454 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.   

Gál Kristóf elmondta: a budapesti rendőrök szerdán egy IX. kerületi étkezdét ellenőrizve azt tapasztalták, hogy az ott tartózkodó tulajdonos és három alkalmazottja nem viselt maszkot, ezért helyszíni bírságot szabtak ki és az étkezdét közigazgatási hatósági intézkedésként 30 napra bezárták. A kormányrendelet hatályba lépése óta már száz üzlet, vendéglátóhely, illetve szolgáltató ideiglenes bezáratását rendelték el a szabályok be nem tartása miatt - ismertette.

Az ORFK szóvivője közölte: a kijárási tilalmat szerdán 311-en szegték meg, közülük hárman nem tartották be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó rendelkezést. A kijárási korlátozást november 4-étől vezették be, amelyet a kijárási tilalom november 11-étől váltott fel. November 4. óta a rendőröknek 13 741 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek. Szerdán is ellenőrizték a Magyarországon személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértők közül 74-et helyszíni bírsággal sújtottak, egyet pedig figyelmeztettek. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7732 rendőri intézkedésre volt szükség.   

A hatósági házi karanténban lévőket a rendőrök szerdán 16 079 alkalommal ellenőrizték személyesen a helyszínen, és újabb 5745 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 44 248 ember járványügyi megfigyelése illetve elkülönítése van hatályban. Közülük 4361-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.