Még helypénzt sem kellett fizetnie a fideszes kőszegi képviselő fiának a direkt neki kitalált városi rendezvényeken, hogy csapolhassa a saját sörét

Farkas Bazsi 2019-01-26 08:17:00
A csupán nevében Kőszegi Sört Rogán Antal feltalálótársánál főzik.

Január elején került az atlatszo.hu és az Ugytuduk.hu látóterébe Kiss András vállalkozó. Akkor többek között azért figyeltek fel Kissre, mivel Kőszeggel foglalkozó honlapja úgy kapott kétszer is évi 2 millió forintos támogatást a helyi önkormányzattól, hogy édesapja, Kiss Károly Péter fideszes képviselőként ott ül a testületben. 


Már akkor feltűnt az is, hogy Kiss nemcsak honlapot indított, hanem sört is kezdett forgalmazni, méghozzá Kőszegi Sör néven. A sör weblapja arról tájékoztat, hogy az ital azért kapta a Kőszegi nevet, hogy ezzel tisztelegjen az egykor Kőszegen nagy népszerűségnek örvendő, helyben gyártott sörnek. Mások úgy vélik, hogy a névadás megtévesztő lehet, mivel a sört nem itt gyártják. 

A palackon is csak annyi van jelölve, hogy gyártási hely Magyarország, Kiss pedig mint forgalmazó van feltüntetve a címként. 
Ám még mielőtt a gyártóra rátérnénk, gyorsan egy kitérő, hogy mikor és miért is kapott országos reflektorfényt a Kőszegi Sör.


Kiss András termékét 2018 decemberében elsőként az elelmiszer.hu méltatta azzal, hogy bronzérmet szerzett a Brussels Beer Chalenge-en. Sőt, a honlap azt is állította, hogy “hazánk idén először hozhatott el díjat a Kőszegi Sör márka képviseletében…”.


A cikk szép karriert futott be, mivel több országos portál, többek között a hvg is átvette, nem kis reklámot csinálva ezzel a Kőszegi Sörnek. Kerestük az ellemiszer.hu szerkesztőségét, akiktől megtudtuk, hogy a cikket egy, a Kőszegi Sörtől jött közlemény alapján publikálták. 
Csakhogy biztosan nem a Kőszegi Sör az első magyar sör, ami minősítést (akárcsak a boroknál a söröknél is minősítést kapnak a minták) kapott Brüsszelben. A verseny honlapjának tanúsága szerint 2016-ban a Róth Serfőző Gingermeistere, szintén bronz minősítést kapott. 
Na de térjünk vissza a sör gyártására. Egykor Etyeken állították elő, az ottani sörmanufakturától tudtuk meg, hogy a brüsszeli minősítőn bronzot kapott bécsi lágert szintén az etyeki főzde sörfőző mestere alkotta meg évekkel ezelőtt. 


Jelenleg Magyarországon, akárcsak más szeszesital előállításánál, a sörnél is jövedéki szabályok vannak. Ezért azok a forgalmazók, akik sört szeretnének árulni, de a jövedéki termék előállításra engedélyük nincsen, bérfőzetnek, vagy ahogy a szakma hívja gerilla-főzetnek. Kiss András ugyanígy tett. 


Egyetlen évig volt Etyeken a gyártás, majd átkerült egy másik, céghez, a Horizont Sörökhöz.


Erről a sör manufaktúráról már korábban írt az Átlátszó. 2018. áprilisi cikkünkben mutatták be az üzemet és az annak hátterét adó Sörműves Kft-t. A cégnek mások mellett, közvetve vagy direktben olyan tulajdonosai vannak, mint Csík Balázs, aki Rogán Antal feltalálótársaként vált ismertté, Mendelényi Dániel utazó nagykövet és Bozó Zoltán volt szentesi fideszes polgármesterjelölt. 


De mitől Kőszegi, ha nem kőszegi?


Kiss András jó marketing szakember: a kőszegi székhelyű, az Orbán-kormánytól sem távoli, Felsőfokú Tanulmányok Intézeténél is ebben a beosztásban dolgozik. 2016-ban maga kérte Huber László (Fidesz-KDNP) polgármestertől, hogy járuljon hozzá a termék Kőszeg név használatához, hogy így is öregbítse a város hírét. Huber ennek eleget is tett. 


A polgármester névhasználati engedélyében az is közrejátszott, hogy a Kőszegi sör lehetőséget kínált a város gasztronómiájának fellendítéséhez. És valóban. Gondoljunk csak bele, hogy az ország másik részéből érkezett turista inkább választja a helyinek hitt terméket, mint azt, amit az ország bármely részén meg tud vásárolni.


Így van ez a gasztronómiában is. A Kőszegi Sör azonban Kiss Andrásnak is szép bizniszt kínál. 


2018 áprilisától szeptemberig öt alkalommal szerveztek a városban Kőszegi Sörsétányt, erről az önkormányzati költségvetésből, kétszer 2 millió forinttal megtámogatott, egyébként Kiss András kiadásában megjelenő, koszeginfo.com is beszámolt. A rendezvény nevében és jellegében is olyan, mintha elsősorban a Kőszegi Sör kedvéért szervezték volna meg. 


Egy a szerkesztőséghez eljuttatott 2018 júliusában kelt jegyzői levélből kiderül, hogy a programsorozatot, a kőszegi önkormányzat irányítása alatt álló, Jurisics-Vár Művelődési Központ és Várszínház szervezte. A felállított sörsátorért nem kellett helypénzt fizetni, sőt. Mivel az intézmény volt a szervező, így a fellépőket, a hangosítást, de még az áramot is a közpénzből működő művelődési központ fizette, miközben csapolták a Kőszegi Sört.

Az már csak egy külön adalék, hogy a Jurisics-Vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója, az a Pócza Zoltán, aki 2006-ban Kiss András édesapjával, az azóta fideszes Kiss Károly Péterrel együtt a Kőszegi Ipartestület színeiben indult az önkormányzati választásokon. Most Kiss Károly Péter nem csak városi képviselő, de az Ipartestület elnöke is.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.