Még el sem kezdődött a kampányidőszak, de már most megpróbálják ellehetetleníteni a sárvári ellenzéki összefogást

Fehér Buda 2019-08-23 14:30:00
Állami megrendelésekkel izmoznak ellenük.

„A Mindenki Sárvárét Mozgalom és a Híd a Jövőnkért Egyesület, mint jelölő szervezet irányába ma ismételten eljutott egy olyan szomorú hír, amely teljes mértékben tükrözi az ország jelenlegi helyzetét, a szabadság és a demokrácia kérdését, valamint a magyarországi sajátos piacgazdaság működését” – mondta Németh Zsolt, az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje. 

Németh szerint ugyanis Sárváron éppen az történik, hogy a mozgalom által tisztességesen megkötött szerződéseket folyamatosan próbálják ellehetetleníteni. A polgármesterjelölt arról is beszámolt, hogy eleinte csak apró jelzések érkeztek, majd egyik másik cég konkrétan az érvényes szerződéseiket is felbontotta. Néhány óriásplakátot azonban még így is sikerült megjelentetniük, ezeket vagy festékkel öntötték le, vagy átragasztották őket.

Németh azt mondja, hogy valakik most minden erővel azon dolgoznak, hogy ellehetetlenítsék a mozgalom munkáját. Nemrég ugyanis a mozgalom utolsó plakáthelyét is visszamondták, miután azzal félemlítették meg a plakátot kihelyező cég dolgozóit, hogy ha továbbra is együtt dolgoznak a Híd a Jövőnkért Egyesülettel, akkor egyszerűen ellehetetlenítik őket. A polgármesterjelölt szerint ugyanis

azzal fenyegették meg a céget, hogy a jövőben nem kapnak majd állami megrendeléseket. 

„Hogy világos legyen a helyzet, ez arról szól, hogy ma Magyarországon a piacgazdaságot valakik teljesen átértelmezték. Ma ez úgy működik, hogy akkor lesz munkád, ha majd valaki engedi azt, hogy lehessen” – mondta Németh az Ugytudjuknak. Szerinte egyébként az eset azért elszomorító, mert ez a helyzet ma már nem csak az ellenzéki táborra veszélyes, hanem bárkire, aki Magyarországon él. Németh tapasztalatai szerint még a Fidesszel szimpatizálók is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy egy pillanat alatt, arrogáns módon ellehetetlenítik a működését, a személyét, vagy akár az egész családját. 

„Amikor Magyarországról a fiatalok és az idősebb korosztály tömegével megy el nyugati, külföldi országokba, akkor mélységesen elgondolkoztató az, hogy vajon ez a helyzet így rendben van-e. Miért lett ember, embernek farkasa? És miért nem lehet tisztességgel, becsülettel és kulturáltan politizálni, és az önkormányzati választások során megmérettetni magunk? A mozgalom részéről mi továbbra is szabályosan, az emberek iránt érzett tiszteletben, alázattal, és a fejlődést képviselve fogjuk végezni a munkánkat, mind a kampányban, és természetesen ezt követően is” – szögezte le a képviselő. 

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.