Meg akarták erőszakolni, úgyhogy köhögött párat, és azt mondta, Vuhanból érkezett

ugytudjuk.hu 2020-02-05 09:40:00
Egy kínai nőnek így sikerült elijesztenie egy betörőt.

A kínai rendőrség a hétvégén tartóztatott le egy 25 éves férfit, aki betört egy nő lakására, majd megpróbálta megerőszakolni, írja a Metro. A Xiao nevű férfi rá is vetette magát a nőre, aki ekkor köhögni kezdett, majd azt mondta a férfinak, hogy most tért vissza Vuhanból, és megfertőződött a koronavírussal. A nő még azt is elmagyarázta a betörőnek, hogy azért volt egyedül a lakásban, mert saját magát helyezte karantén alá, nem akarta, hogy más is megfertőződjön. 

A férfi ekkor úgy megijedt, hogy felkapta a nő mobilját, és 130 ezer forintnyi jüant, majd elrohant. A nő értesítette a rendőröket, akik hajtóvadászatot indítottak a betörő után. Xiao végül saját magát adta fel, az apja kíséretében ment be a rendőrségre. Ott pedig be is vallotta, hogy meglopta a nőt, és bántalmazni is akarta.

Xiao a rendőröknek elmondta, hogy összeveszett a családjával, akik kirakták otthonról, ezért nem volt pénze. Végső megoldásként tört be a nő lakására, de nem úgy jött össze a rablás, mint ahogy előre eltervezte. A sztorit maga a rendőrség osztotta meg az egyik kínai közösségi oldalon, azt is leírták, hogy Xiao maszkkal az arcán tört be a nő lakására, de a nő még így is körül tudta írni az arcát és a testalkatát. 

Kínában egyébként eddig több mint 20 ezer betegről tudnak, akiket a koronavírus fertőzött meg. Eddig 425 ember halt meg az ázsiai országban, egy ember pedig Hong Kong-ban vesztette életét a betegség miatt.

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.