MÁV: nemcsak a járműveken kötelező a maszk

Papp László Tamás 2020-11-12 09:07:00
Hanem mindenhol a vasút területén: állomásokon, megállóhelyeken, várótermekben.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a mai naptól általános maszkhordási kötelezettség lép életbe a MÁV-csoportnál:  a közlekedési járműveken érvényes maszkviselési kötelezettség mellett, a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban is kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása. Mostantól tehát nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és megállóhelyek teljes területén maszkot kell viselniük az utasoknak – áll a vasúttársaság közleményében.

A november 10-én megjelent kormányrendelet kimondja, hogy a maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azaz a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles orvosi-, munkavédelmi-, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni, olyan módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje, többek között a tömegközlekedési eszközön és minden olyan helyiségben, amelyben tömegközlekedési eszközre várakoznak az utasok.

November 11-től nemcsak a vonatokon és autóbuszokon, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselni az utasoknak, de az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is.

A társaságok újból felhívják a figyelmet, hogy a szabályszegő utasra, amennyiben a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból, további ellenszegülés esetén pedig a személyzet rendőri segítséget kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen.

A közlekedési szolgáltatók továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

Szólj hozzá!

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.