A Falco-Vulcano Energia KC csapata augusztus 15-én kezdte el a nyári felkészülést. Akkor még Milos Konakov másodedző irányítása mellett edzettek a fiúk - már aki itt volt. A fiatal magyarok mellett négy légiós edzett már múlt héttől. A korábban a magyar válogatottal készülő Váradi Benedek, Perl Zoltán, Benke Szilárd és Filipovity Márkó tegnap csatlakozott az edzésekhez, amit már Gasper Okorn vezetőedző tartott.
Alaposan kicserélődött a bajnok kerete. Juvonte Reddic kivételével az összes légiós távozott, őket három amerikai pótolja (Quinton Hooker, De’Quon Lake, DeVaughn Lamar Washington). Tóth Norbert is távozott, ő Szolnokon folytatja, a saját nevelésű Hódi Patrik pedig valószínűleg Pápára igazol. Érkezett viszont két magyar válogatott kosaras, a korábban már említett Benke és Filipovity. Szintén sárga-feketében folytatja Krivacsevics Márkó, aki amerikai egyetemi évei után tért haza Magyarországra. Sövegjártó Ábel is az első kerettel készül, ő az utánpótlásból került fel.
A Falco öt edzőmeccset játszik, ezen kívül idén is megszervezi a Horváth Zoltán Emléktornát:
- Augusztus 30. 17:00, Aréna Savaria: Falco – Helios Domzale (szlovén) ZÁRT KAPUS
- Augusztus 31. 16:30, Aréna Savaria: Falco – Gliwitze (lengyel) ZÁRT KAPUS
- Szeptember 04. 19:00, Oberwart Sportcsarnok: Oberwart (osztrák) – Falco
- Szeptember 08. 18:00, Zalaegerszeg: ZTE – Falco ZÁRT KAPUS
- Szeptember 10. 19:00, Aréna Savaria: Falco – Sopron ZÁRT KAPUS
- Szeptember 12. – Szeptember 13. X. Horváth Zoltán Emléktorna Szombathely – Aréna Savaria
A Falco Nagyvárad elleni hazai BL-selejtezőjét az M4 Sport TV élőben közvetíti. Az a találkozó szeptember 17-én lesz, három nap múlva pedig a visszavágó idegenben.
A sárga-feketék sajtónyilvános edzést tartottak szerdán délelőtt, amin természetesen mi is ott jártunk és rengeteg fotót hoztunk.




















































Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
