Megvan a Falco új igazolása

ugytudjuk.hu 2019-07-31 14:19:00
Teljes a keret!

A bajnok Falco KC honlapján jelentette be Gráczer György ügyvezető a csapat legfrissebb igazolását, DeVaughn Washingtont.

"Örömmel tájékoztatom szurkolóinkat, hogy 4-es posztra sikerült megállapodnunk a rutinos amerikai, DeVaughn Washingtonnal. Leigazolásával teljessé vált a 2019/2020-as idényre készülő keretünk" - mondta.

A csapat hivalatos oldalán közölte, hogy a korábbi igazolások mellett három saját nevelésű játékos, Verasztó Péter, Körmendi Bence és Sövegjártó Ábel is a csapat tagjai lesznek a következő szezonban.

DeVaughn Washington Greece Basketball Highlights 2018-2019

Uploaded by david haughton on 2019-03-19.

Minden, amit DeVaughn Lamar Washingtonról tudni kell:

1989-ben született a Virginia állambeli Virginia Beach-en.


2006-ban kezdett el kosárlabdázni a Kempsville középiskolában. A következő négy évben az ohioi egyetemen játszott, utolsó szezonjában 34 meccs alatt 13.4 pontot, 5.6 lepattanót, 1.1 labdaszerzést átlagolt.

Az egyetem után 24 meccsig Törökországba költözött, de februárban Uruguayba szerződött a Bohemios csapatához, 5 találkozó alatt 16.4 pontot, 9.2 lepattanót, 1.4 gólpasszt produkált.

A következő évet Ausztriában töltötte a WBC Raiffeisen Wels csapatánál, 32 mérkőzésen játszott, itt 14.5 pontot, 7.5 lepattanót átlagolt, emellett 40%-kal dobott a triplavonal mögül, 67.1%-kal büntetőből. A kupában az elődöntőig jutottak.

2013 és 2016 között Japánban pattogtatott, a Kumamoto Vorters, Hyogo Storks és a Shinshu Brave Warriors Nagano csapataiban szerepelt.
2017-18-ban a Balkan Botevgrad játékosa volt, ekkor a FIBA Europe Cup selejtezőjében játszott is a Falco ellen. A bajnokságban 34 meccsen 14.2 pontot, 7 lepattanót, 1.5 gólpasszt, 1.7 labdaszerzést jegyzett, miközben 58.5%-kal dobott mezőnyből, 70.6%-kal büntetőből, a hárompontos vonalon túlról pedig 40.2%-kal. Csapatával a döntőig jutottak.

Tavaly a görög GS Kymis alakulatánál játszott, itt 25 meccse alatt 10.6 pontot, 4.3 lepattanót, 1.5 gólpasszt jegyzett.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.