Már az Országgyűlésben is téma, hogy Balázsy Péter öccsét is feltették a Fidesz megyei listájára

ugytudjuk.hu 2019-10-09 18:06:00
Nem válaszolt érdemben az államtitkár azzal kapcsolatban, mi a fontosabb, a családi érdekek, vagy a város polgárai.

Már korábban is írtunk róla, hogy meglehetősen aggályos, hogy Balázsy Péter nem mondott le megyei jegyzői pozíciójáról, ráadásul a Fidesz megyei listáján indul öccse, Balázsy Barnabás.

Ha ugyanis Balázsy Péter elveszti a szombathelyi önkormányzati választást, Balázsy Barnabás pedig bejut a megyei közgylésbe, akkor a megyei főjegyző saját öccse munkáját ellenőrizné.

Jogilag lehet, hogy nem összeférhetetlen, de erkölcsileg mindenképp aggályos.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője írásbeli kérdést intézett dr. Varga Judit igazságügyi miniszternek a fentiekkel kapcsolatban.

Mint írja levelében, "Balázsy Péter tervezett szombathelyi polgármesteri tevékenysége nem tiszta a városi polgárok számára." Ungár szerint "Balázsy megyei jegyzői funkciójához tíz körömmel ragaszkodik, holott jelenleg szabadságolási igénye miatt egyáltalán nem tölti be ezt a funkciót. Legújabban a Vas megyei közgyűlésben kezdett el építkezni. A Fidesz-KDNP megyei listájára felkerült Balázsy Barnabás, Balázsy Péter testvére, mely komoly családi hálózatosodáshoz vezethet a jövőben."

  • Szeretném megkérdezni Miniszter Asszonyt, hogy mi a véleménye arról, hogy Balázsy Péter testvére előnyt élvez a megyei listán kiszorítva ezzel a sokkal nagyobb tapasztalattal, szakmai múlttal és megbecsültséggel rendelkező idősebb konzervatív megyei politikusokat?
  • Milyen problémák merülhetnek fel a szakmai munka, a politikai hierarchia, illetve a családi kapcsolatok összeférhetelenségéből adódóan?

Az igazságügyi miniszter helyett államtitkára, Völner Pál válaszolt, válaszában azt írja, szerinte Ungár csak kampányol és a fentiek nem tartoznak az igazságügyi miniszter feladatkörébe.

Tehát nem a kormány nem foglalkozik azzal, hogy egy fideszes támogatású jegyző, és egy fideszes megyei képviselő családilag összeférhetetlen munkát végez-e a magyar adófizetők pénzéből, vagy sem.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.