Orbán és Szalai góljával verte a magyar válogatott az észteket

Vágvölgyi Bálint 2018-11-15 22:36:00
Két fejes gól a mieinktől.

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának csütörtöki játéknapján.

A kilencfokos hidegben kezdődött összecsapáson Dibusz Dénesnek már az ötödik percben komoly védést kellett bemutatni egy jobb oldali észt szöglet után. Az első magyar lehetőségre nyolc percet kellett várni, a hazaiak viszont gólra váltották a sarokrúgásukat Willi Orbán révén, aki harmadik mérkőzésén első találatát szerezte a nemzeti együttesben. Négy percre rá kis híján meglett a második magyar találat, az észt kapus, Aksalu rossz felszabadítását követően a Tallinnban betaláló Nagy Dominik csavart az üres kapu felé, ám a kapus időben visszaért.

A gól után néhány percig még tartott a magyar lendületet, Kalmár vállalkozott szóló után lövésre, majd kissé visszavett a tempóból a hazai csapat, amelyet a kispad mellől ezúttal az eltiltott Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő másodedző, Cosimo Inguscio irányított. A játék továbbra is nagyrészt az észt térfélen zajlott, ám az időnként látványos magyar támadások nyomán komoly veszélyhelyzet nem alakult ki a vendégek kapuja előtt a szünetig.

A második játékrész kezdetén a nézőtérről a székely himnusz szólt, a magyar válogatott pedig Orbán veszélyes fejesével indított, de Aksalu bravúrral hárított. A visszatérő és így a 97. szereplésével a válogatottsági rangsor harmadik helyére feljövő Dzsudzsák Balázs 25 perccel a lefújás előtt kapott lehetőséget a lassan csordogáló mérkőzésen. Röviddel ezután kettőre növelte előnyét a magyar válogatott, a Tallinnban duplázó Szalai jó helyzetfelismerése ért gólt. A biztos vezetés tudatában még nyugodtabban játszott a házigazda, az észt együttes pedig a második játékrészben nem veszélyeztetett, így a magyar válogatott megszerezte második sikerét a Nemzetek Ligájában.

A sikerrel a magyarok nem végezhetnek a biztos kiesést jelentő negyedik helyen, mert az így már mindenképpen az észteké, ennek ellenére a bennmaradás még nem dőlt el, mivel a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja.

A magyar csapat egyúttal versenyben maradt a második pozícióért, de annak megszerzésére kicsi az esély, mert ahhoz vasárnap egy újabb magyar győzelem mellett a görögöknek hazai pályán ki kellene kapniuk az észtektől.

A második helynek azért van jelentősége, mert a Nemzetek Ligájának mind a négy osztályából négy-négy olyan csapat lehetőséget kap az Európa-bajnoki részvétel kivívására, amely sikertelenül zárta a jövőre kezdődő Eb-selejtezőket, de a C osztályban ehhez reálisan minimum másodikként kellene zárni a négyesben.

A magyarok vasárnap a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják a zárófordulóban.

Magyarország-Észtország 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 7000 néző, v.: Enea Jorgji (albán)
gólszerzők: Orbán (8.), Szalai (69.)
sárga lap: Pátkai (63.), illetve Pikk (23.), Anier (49.), Antonov (62.)

Magyarország: Dibusz Dénes - Baráth Botond, Willi Orbán, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Pátkai Máté - Kalmár Zsolt (Kleinheisler László, 84.), Kovács István, Nagy Dominik (Dzsudzsák Balázs, 65.) - Szalai Ádám (Böde Dániel, 76.)

Észtország: Mihkel Aksalu - Taijo Teniste, Madis Vihmann, Joonas Tamm, Artur Pikk - Artjom Dmitrijev, Ilja Antonov - Henrik Ojamaa (Sergei Zenjov, 60.), Konstantin Vassiljev (Ats Purje, 82.), Siim Luts (Sander Puri, 77.) - Henri Anier

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.